Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Ölbel Lívia: Felfűtetlen színház

ÖLBEI LÍVIA

Felfűtetlen színház

TARJÁN TAMÁS TEKINTETE

„E színészek,

Mint mondtam már neked, mind szellemek, S felszívta őket a híg levegő;”

(Shakespeare: A vihar, ford.: Eörsi István)

Tarján Tamás legújabb színikritika-gyűjteményének címe - Prosperónak nincs pálcája - önmagában is értelmezni való kijelentés. A hagyomány szerint Shakespeare búcsúdarabjaként számon tartott színjáték, A vihar főszereplőjét megtenni címszereplőnek elsődlegesen olyan gesztus, amely jelzi: Shakespeare nélkül nem létezik színház. (Shakespeare világa a színház - és Shakespeare színháza a világ.) Ráadásul Milánó száműzött hercege egyrészt maga a színházteremtó'-színházcsináló - másrészt pedig az értelmiségi, a gondolkodó ember alaptípusa. (Akár a színikritikusé is.) Az a tény, hogy nincs pálcája, feszültséget teremt hagyomány és újítás, értelmezés és értelmezés, technika és gondolat, végső soron pedig dráma(szöveg) és színház között. Kérdés lehet, hogy ez a nincs, ez a hiány a színház felől közelítve feltétlenül negatív tartalmak hordozója-e.

„...Nem az-e a legelvetemültebb fráter, aki fölzendítette a vihart? Nem jobb-e mindenkinek, ha Milánóban marad a bitorló, ha nem indul meg a pozíciók körforgása, ha nem írják (megint) újra a közrend törvénykönyvét? Ha Caliban nem ismeri meg a szesz bódulatát, ha Ariel nem szabadul bele a vakvilágba - ha Prospero nem töri el pálcáját? (Nem töri el, mert - az eddigiekből sejthetően - nincs is neki. A rendezés nem egészen tisztázott kérdéseinek egyike: az egy időre előkerülő, járását segítő göcsörtös bot a pálca bumfordibb, gunyorosabb, rusztikusabb megfelelője volna?)”, írja Tarján Tamás Zsámbéki Gábor 1999-es A N/iar-rendezéséről, innen tehát a címbéli fordulat; és innen nézve a kritikus szerint a nincs negatív tartalmakat hordoz abban az értelemben, hogy a pálca helyett nincs valami - relevatív módon - más. A konklúzió úgy szól, hogy „részben átütő” az előadás.

,JJegedűs D. Géza alkalmatlanabb kelléket nem is kaphatott volna - a ’hagyományos’ varázspálca helyett -, mint az abszurd utáni színpadokon (mindenféle műfaj mindenféle színpadán) agyonjátszatott esernyőt. Ki kellene számolni, hogy alakformálás helyett összesen hány percet nyitogatja és csukogatja - mondhatni, teljesen jelentéstelenül - a különben technikai műtárggyá kiképzett, lánglani-csillagszórni is tudó paraplét.” Ez is A vihar, ez is 1999-ből - Alföldi Róbert rendezésében.

734