Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - Árpás Károly: Kultúra és irodalom
Fogalmi tisztázás Mentegetőzéssel kellene indítanom soraimat: nem fogom felsorolni a tekintélyes és kellően ismert szerzőket, fogalomgyűjteményeket, lexikonokat, szótárakat, enciklopédiákat — túl hosszú lenne a lista (arról nem is beszélve, hogy e művek ismerete maholnap közoktatási követelmény, nem a „tudás” bizonyítéka). Különben is olyan fogalmakat fogok használni, amelyek jelentése ismert, legfeljebb az nem, hogy írójuk hogyan érti őket. Kezdeném az irodalommal: az irodalom olyan művészeti ág, amelynek anyaga és eszköze a nyelv, azaz a befogadótól nemcsak a szavak (lexémák, morfémák, glosszémák) ismeretét kívánja meg, hanem bonyolult nyelvhasználati szabályok alkalmazásában elért jártasságot is. A művészetet az emberi világmegismerés sajátos formájának tekintem. Egyrészt az emberi világra irányul, másrészt a befogadónak el kell fogadnia az alkotó egyéni világlátását (s közben érvényesülhet egy és/vagy több esztétikai norma). A kultúra jelentése alatt mindannak a hagyománynak művészi-történeti megfogalmazódását értem, amely az ember-ember, ember-természet, ember-művészi ábrázolás, ember-termelés viszonylatában a világ és önmagunk megismerésében fontos lehet. A szocializáció értelmezésem szerint pedagógiai, pszichológiai és társadalmi folyamat; egy adott emberi közösség azon törekvése, hogy tagjai egymással és/vagy más közösségekkel, azok tagjaival együtt tudjanak működni. Egyik fő problémája az: hogyan tudja saját és más közösségek tagjaival önmaga kulturális (és egyéb) normáit elfogadtatni. Az oktatás megszervezése az ismeretek átadásának; a közoktatás a reneszánsz óta azt jelenti, hogy a közösség minden tagjának hozzá kell (és hozzá lehet) jutnia az ismeretekhez - akár a közösség teljes támogatásával. Az irodalom tantárgy a közoktatás fontos része: nemcsak a közösségi tudat vagy a befogadók esztétikai érzéke szempontjából, hanem azért is, mert a tantervi programban szereplő szépirodalmi szövegek (és tankönyvi tudományos-ismeretterjesztő) erkölcsi tartalma kitüntetett szerepet biztosít a szocializálásban. Az anyanyelv leíró és alkalmazott nyelvtana, pontosabban annak tanítása teszi lehetővé, hogy a társadalmi egyén spontán nyelvhasználata tudatossá váljon. így nemcsak a tanulói megismerésben lesz nagy szerepe az anyanyelvnek, hanem az idegen nyelvek megtanulásában is (az olyan közvetítő nyelvekről nem is szólva, mint a számítógépek programozási és használói „nyelve”). A tömegkommunikáció az oktatás mellett az a másik szocializációs forma, amely - a piaci törvényszerűségek felhasználásával - lehetőséget biztosít a közösség kulturális és más természetű normáinak terjesztésére mind a „belső”, mind a „külső” közösség egyedi viszonylatában. (Tekintsünk most el a nemzetiségi kérdés fontosságától!) Ennek leghatékonyabb eszköze a „médiának” nevezett sajtó, rádió, televízió, de manapság beleértik az internetet is. Az „interpretálok”, a „mediátorok” (és a „kreátorok”) mindazok a személyek, akik ezekben a közvetítő folyamatokban tudatosan vagy spontán módon közreműködnek. A latin [valljuk meg, mesterkélt] kifejezésekkel szeretném az olvasót eltávolítani a beidegződéseitől — részletes jellemzésükre később térek ki. Bár értelmezésem nem „tiszta”, a továbbiakban ebben az értelemben fogom használni ezeket a szakkifejezéseket. 796
