Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Tar Patrícia: Az írás mint tréning

alkotássá formálni! megkonstruálni. Az élet, mint a legfőbb műalkotás, az élet, amit az írás lát el értékkel, erkölccsel, Márai szövegeitől sem idegen. Az .pnmagaság művészete” önmagunk tematikáját, gondolataink lejegy­zését jelenti. Michel Foucault I-II. századi szövegeket tanulmányozva két mű­faj, a hüpomnémata és a levelezés diskurzustípusainak működését vizsgálja3, melyek közös jellemzője az ethopoietikus funkció: az igazság éthosszá történő transzformációja. Az írás mint aszketikus gyakorlat, tréning funkcionál, amennyiben a cselekedetek és a gondolkodás megmunkálását jelenti. Az író gondolkodásának minden mozzanatát lejegyzi, a „lélek mozgásait”: meditál, hiszen újra aktiválja, újra mozgásba hozza a már-ismertet, már-tudottat. Ez­zel a munkával igaznak tekintett és elfogadott cselekvési elvek diskurzusát dolgozza ki. Az írás így egyszerre önmegismerés és az önmagaság konstitú- ciója, hiszen az író önmagát cselekvő szubjektumként alkotja meg/újra. A dolgozat célja rámutatni arra, hogy Márai Naplójában tetten érhető az ethopoietikus funkció: szövege rokon a hüpomnémata és a levelezés (ókori) gyakorlatával. A hüpomnémata eredetileg idézetek, műrészletek, saját gondolatok fel­jegyzéséből összeálló jegyzetfüzetet jelent. Az olvasott, hallott, gondolt dolgok olyan szövedékét, „emlékiratát”, amely érvként és eszközként használható, hi­szen előírja, ill. segítséget nyújt, hogyan cselekedjünk például nehéz élethely­zetben: tehát valamiféle „életvezető-szöveg”. A diskurzus-töredékek, gondola­tok fóljegyzésével az írásműnek nem a memóriapótló szerep jut: a hüpomné- maták az olvasás, újraolvasás, meditáció anyagai (mindig kéznél vannak). A cél, hogy a meditáció által a kiragadott logosz-töredékeket magunkévá, saját diskurzusunkká tegyük. A jegyzetelés nem önmagunk feltárását, kitárását kell hogy szolgálja, éppen ellenkező mozgást: önmagunk megalkotását a dis­kurzus szubjektivizálódása által. Hüpomnémata és kartéziánus válság A naplóírás meditáció, szellemi tréning Márainál is — „mindennapos létezési, gondolkodási, tudatosítási erőpróba, mely valahogy önsúlyt ad, ha csak egy pillanatra is” (35.) —, az önkonstruálás tréningje, legalább három értelemben. Egyfelől az írás-aktus mint konkrét tevékenység, kommunikációs forma ér­telmében; másfelől a hüpomnémata értelmében, a múlt szöveg-töredékeinek aktualizálásával; végül pedig a naplószövegnek a személyiségről való híradása által, a levelezés értelmében. „Tünetek: egy mondat megragad a tudatban, és sokszorosan ismétlődik. Mint a hanglemezben a tű. A hang nem hallgat el, sokszorosan ismétli ugyan­azt. Közbül tudom, hogy ez a gondolkodás valamilyen kóros rögzítése.” (131.) Márai azt írja, hogy a jegyzetei pótolják a kapcsolatot a mindennapos va­lósággal (59.). Az írás tevékenysége erőpróba, egyrészt az (ön)tudat bizton­sága, másrészt a külső eseményekkel való kontaktus „bizonyítéka”. A napló­írás önreflexió, a tudatnak „felülvizsgálata”, ellenőrzése, illetve az ebből faka­3 Foucault, Michel: Megírni önmagunkat; In.: u.ő.: Nyelv a végtelenhez; Bp. 1999. 331., U.ő.: Az etika genealógiájából, In.: Nagyvilág, 1993/1-2. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom