Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai
Ebben a városban soha ne legyen nyugtotok! Soha ne találjatok ki egyirányú utcáitok labirintusából! Nyomorítson meg benneteket egy álnokul és cinikusan felszabadulási emlékműnek titulált pokoli betonszömy! Téboly csikorgassa az elméteket! Alelketeket eméssze civódás és gyanakvás, aljasság és alantasság, elvetemültség a káosz! Valamirevaló gondolat soha föl ne szárnyalhasson a közbárgyúság dágványából! A pénzügyőri főszemlészt 1944 júniusában följelentette valamelyik jószomszédja, mert gettóba kényszerített, majd Auschwitzba deportált ismerőseitől „ingóságokat vett át megőrzésre”, abban a hiszemben, hogy das ist eine übermenschliche moralische Waffentat, „ez emberfölötti erkölcsi fegyvertény”, kiderült azonban, hogy cselekedete szörnyű vétekként is definiálható: zsidó- vagyont mentett, ezért letartóztatták, a megőrzésre átvett értékeket pedig — 43 méter szövetet, 111 méter vásznat, 45 méter selymet, 55 méter kartont, 14 méter bélésselymet, 4 kiló teát, 9 kiló babkávét, 500 pengő értékű dohányárut, 20 kiló pipereszappant, 23 pár női harisnyát, 50 orsó cérnát, nyakékeket, fülbevalókat, köves gyűrűket, órákat, szőnyegeket, étkészleteket, 10 üveg bort, 1 mázsa disznózsírt, 30 kiló füstölt húst, 1 mázsa kenyérlisztet, 1/2 mázsa kukoricalisztet, valamint Jókai Mór összes műveinek jubileumi díszkiadását - elkobozták tőle, és a rendőrség illetékes büntetőbírája 2000 pengő pénzbüntetést rótt ki rá. Az egész felvilágosodott keresztény civilizáció cinkosságával elkövetett népirtás gúlájához itt is szorgalmasan hordták a köveket. Alig hatszázan maradtak életben a Szomorkövesdről és környékéről elhurcolt 4300 zsidó közül. - Élni kell! - mondták a hazatérők. Otthonaikat kirabolták, minden ingóságuknak lába kelt: a lepecsételt lakásokat sem a németek, sem az oroszok, sem a szomszédok nem kímélték. Az ortodox zsinagógát kifosztották, a neológ zsinagóga súlyosan megsérült, az amerikai szőnyegbombázáskor a Zsidó Tanács székháza is porig omlott; az omladék alól mindössze egy menórát menekít ki épségben egy romturkász, s rögtön az első szembejövőre, történetesen Török Gyulára próbálja rásózni a kihantolt gyertyatartót. Török Gyula talán életében először ragadtatja magát olyan könnyelműségre, úgyszólván kicsapongásra, mint a görögdinnye-vásáriás. Fütyörészni aligha fütyörészik, mivelhogy a fütyörészést az úriemberek utcai viselkedésére vonatkozó etikett szigorúan tiltja. Enyhén kilendülve életének megszokott kerékvágásából, szinte a romok borította járda fölött lebeg. Kelekótyán lépdel a dinnyével, mely szárnyas bombaként, ellenállhatatlan erővel repíti a halála felé. Kiloccsanó agyveleje összekeveredik a görögdinnye vörös belével; a me- nóra sértetlenül megússza a gázolást, sok-sok kézen át végül New Yorkba, a chaszidok egyik zsinagógájába kerül (vö. Shlomo Silberstein: The Journey of a Menorah [Égy menóra utazása], Simon and Schuster, New York, 1983.). Ha ekkor sem válik ezeregyéjien meseszerűvé Giza valóságérzéke, ugyan mit kezd önmagával, mit kezd netán épen maradó valóságérzékével az elkövetkező években? Hogyan éli túl mindazt, ami őrá, a családjára, a hazájára, a nemzetére zúdul? (Giza szeret ilyen patetikus fogalmakban gondolkozni.) Miként lenne különben ereje, hogy az Öreg Kakast végre faképnél hagyva (de hiszen mindig is faképnél hagyta: például az orra alá, zum Trutz pápistának nevelte mindhárom fiukat), egy évtizedig tartó háztartásbeli pokoljárás után, 604
