Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai

Egész nap Tormás Lélian társaságában, kocsmáról kocsmára bujdokol. Lélian a barátja; idősebb és felnőttebb Istóknál. Költő és böllér és iszik. Fogcsikorgató kedvű, savanyúan boldogtalan zsellérek nehéz életű ivadéka. Izzik benne a súlyos mondandó, de nem talál hozzá formát; szárnyait épp a rettentő súlyok húzzák le a porba. Istók viszont faj súlytalanul kereng égbe lengő, gőztorlatos világaiban, illenek hát egymáshoz, mint Don Quijote és Sancho Panza. „Etikai forradalmárok” mind a ketten. Tormás Lélian proletár messianizmusa állandó költői versenyben áll az ő panteista anarchizmusával. Fekete sírok közt, fekete versekkel vívják meg sötétedéskor a poézis esedékes csörtéjét.

Éjféltájban vetődik haza. Anyja meggyőzi, hogy már csak kíváncsiságból is „teljesítse hazafias kötelességét”. - Ezek, meg a hazafiasság! - Harsányan fólnevet, és beadja a derekát. Hazafias kötelesség, merő kíváncsiságból, oké, muter.

Anyja rábeszélésének engedve, másnap beutazik a megyeszékhelyre. Sokáig kell várakoznia a rendőr-főkapitányság egyik alagsori mellékfolyosóján, mire beszólítják. Két nyomozótiszt, Karaffa József és Müller Kornél hallgatja ki.

Kihallgatják? Semmit sem rónak Istók úrfi terhére, és tanúskodásra sem szólítják föl. Zsákbamacskát árulnak: kísérleti léggömböket eregetnek, hátha kipukkasztja valamelyiket. Furfangos csalikat vetnek elé, hátha bekapja. Nem kötik az orrára, mire kíváncsiak. Talán meg akarják puhítani — vagy csak szórakoznak vele.

500 wattos izzólámpa alá ültetik a kihallgató szoba közepén, egy irdatlan íróasztal elé. Az asztal túloldalán Karaffa százados ül. Istók háta mögött, kezében vonalzóval, Müller százados járkál föl-alá. Időnként helyet cserélnek. Bármit mond bármelyiküknek, a másikuk rögtön beleköt. Kénytelen ide- oda kapkodni a fejét - „Mit forgolódik, bassza meg?” - az egyre emésztőbb hőségben. Izzad, a szeme káprázik, bepárásodik a szemüvege. Kábultan figyelni próbál, fölfedezni az ismeretlen játék ijesztő szabályait. Fordulatos iskolai pályájának stációit firtatják, családi hátterét, a jövőre vonatkozó elképzeléseit, és szőrmentén, „úgy általában” a politikai nézeteit, végszavakat adva a szájába, hogyha netán nem volnának, „nézetei” itt és ekkor, az ő jótékony segítségükkel szülessenek meg. Úgy lekáderezik, mintha fontos állásra nyújtott volna be hozzájuk pályázatot.

Hogy a nyúl sehogy sem akar kiugrani a bokorból, éreztetik Istók úrfival, nem mondhatni, hogy finoman vagy burkoltan: ők egyébként mindenről tudnak. Arra is célozgatnak, hogy előttük az idősb Istók sem ismeretlen. Az ötvenes években őrizetbe vette az ÁVH... talán ugyanők? Néhány hetes kihallgatás? vizsgálat? herebotozás? átprogramozás? után hazaengedték, de mintha örök hallgatási fogadalmat tétettek volna vele: kiruccanásáról a megyei ávós- központba soha nem beszélt, még 56-ban sem, mikor a fölkelés első napjaiban nekivágott, és éjnek évadján, úttalan tanyai utakon majd száz kilométert kerékpározva, átfázva, csatakosan beállított hozzájuk egy délelőtt (erősen remélve, hogy „a történelem hevében” talán sikerül összehoznia legalább egy dugást Gizával) — aztán alighogy kifújta magát, máris lódult át a szomszédba rádiót hallgatni, mivel nekik ekkor még nem volt rádiókészülékük.

Ha az idősb Istók még a fogantatása előtt lepörgeti előtte mindazt, ami601