Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - L. Simon László: Címszavakban
L. SIMON LÁSZLÓ Címszavakban SZÉKELY ÁKOS ÉS ABAJKOVICS PÉTER MUNKÁSSÁGÁRÓL Médiaelméleti fordulat Láthatólag honi irodalomtudományunkat is elérte az a nyugaton lassan másfél évtizede végbement kultúra- és médiaelméleti fordulat, amelynek vélhető- en a neoavantgárd jegyében született művek - a kilencvenes évek közepéig csupán a szerzői és alkotói körön belüli önértelmezési kísérletként létező' - recepciójának magyarországi felgyorsulása is köszönhető. Valószínűleg ennek a médiaelméleti fordulatnak tudható be az az irodalom önértelmezését, valamint az irodalom- és a művészettörténet-írás témaválasztását is befolyásoló hangsúlyeltolódás, amely egyszerre több szaktudományos, egyetemi műhely figyelmét fordította a - földrajzilag - több központú (Párizs, Újvidék, Budapest) kortárs magyar avantgárd művészeti aktivitások fellelhető, dokumentált műveire, illetve a sajnos csak szóbeszédekből, művészi körök legendáiból, esetleg visszaemlékezésekből ismert akcióira, az egyes alkotók sokszor az irodalom, a művészet - a rendszerváltásig meglevő intézményes - keretein túlmutató közszerepléseire. Ez a közelmúltban, gyakorlatilag az utóbbi öt esztendőben megfigyelhető, jelentős publikációkban, tanulmánykötetekben, monográfiasorozatban, tematikus folyóiratszámokban is mérhető gazdag értelmezői tevékenység arra késztethetné az irodalomtudomány képviselőit, hogy újragondolják a kánon alakulásának/alakításának mibenlétét, s egyáltalán az egy kánonról való beszéd - egyébként az avantgárdtól teljesen függetlenül is meglevő - tarthatatlanságát. Marshall McLuhan tételéből (Minden médium „tartalma” egy másik médium) kiindulva ma már az is kirajzolódni látszik a jelentősebb kortárs irodalomtudományi műhelyek képviselőinek értelmezői tevékenységéből, hogy sem az irodalmi értelmezés hagyományos kerete, sem az irodalom fogalmának — éppen a Magyar Műhely-es szerzők által erőltetett - kitágítása nem i ár ható út, hanem a korábbi fogalomrendszeren, egészen a romantikáig visszanyúló kategóriákon túllépve a kultúratudománynak az egyes művek médiumviszonyokon keresztüli értelmezése szabhat új irányokat. Mindez természetesen nem jelenti a hagyományos értelemben vett irodalmi alkotásmódok autentikusságának megkérdőjelezését, de annak felismerése, hogy az egyes médiumokhoz, illetve művekhez minden egyes esetben más médiumokon keresztül (is) közelíthetünk, lehetővé teszi olyan fogalmi és gondolati keretek létrehozását, amelyben az irodalomtörténeten túl/átlépő kultúratudomány egyaránt érvényes értelmezését 572
