Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Kékesi Zoltán: Közeghatárok eltolódása
dik oldalon - a konkrét költészet jellegzetes eljárásának „deformáló” idézéseként - a szó elszigetelődik, elszakad szövegbeli - s a későbbiekben is csak töredékesen fölfejthető - összefüggéseitől, s elvesztve jelentéstani tartalmát, képi szerepre tesz szert, puszta felületi hiányként jelenve meg. A betűk mintegy átszakítják a fekete felületet, rálátást kínálva a fekete felület „mögötti” fehér háttérre, mely a hatodik képversen a felszínre kerül, térré bővül, és megtelik mozgással. A vele szemközti, ötödik oldalon a harmadik oldalon szereplő szövegrészlet ismétlődik meg, látszólag anélkül, hogy az íráskép további kinagyításán túlmenően különösebb módosuláson menne keresztül. A hatodik képvers alakította összefüggésrendszerbe kerülve azonban megváltozik működése: ha korábban a háttér semlegesítése, valamint kép és keret határának érzékeltetése — s egyben elbizonytalanítása — volt a feladata, most a térbelivé tágult háttér ellentéteként arra készteti a szemet, hogy síkbeli és térbeli között oszcilláljon. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vizuálisan kiüresí- tett fekete háttér — anélkül, hogy bármilyen belső módosuláson menne keresztül - a hatodik képvers közegében - síkbeli felületként - ismét képi értelemre tesz szert. A harmadik és az ötödik oldalon látható képvers, kiolvashatóvá téve a szöveg egy részletét, a címben szereplő szó szövegbeli összefüggéseit is bevonja az értelmezésbe, de a természeti tájat és a testtájakat összekapcsoló szójáték révén egyben megakadályozza jelentésének egyértelműsítését. A szavak és a képek közötti összeegyeztethetetlenség fölszámolhatatlan, hiszen a képversek minduntalan egymásnak szegezik őket. Az első képversen a megtört, kiolvashatatlan írás szerepét a meggyűrt papír formája veszi át, de amit ábrázol, nem feleltethető meg a címben szereplő szónak. A második képversen a táj képét egy szó helyettesíti, a képi elemek azonban - megbontva a képi és a nyelvi elemek „konkrét” megfeleltethetőségét - betörnek az írás terébe, s keresztezik jelentését. A cím a tájképek staffage-alakjaira is utal, s azt sejteti, a táj szemlélője jelen van a képeken, még ha nem is látható. Olyasmire hívja föl tehát a figyelmünket, ami nincs előttünk, mégsem a képek „mögött”, sokkal inkább a képek között fedezhető fel, a képi határok átrendeződései révén folyton módosuló szemlélői nézőpontban — annak a befogadónak a nézőpontjában tehát, akinek a sorozat értelmezésekor mindig másként és másként kell alakítania szemlélői és olvasói szerepének összjátékát. JEGYZETEK 1 SZ. MOLNÁR Szilvia, A képversek olvasásáról = Sz. M. Sz., Kép(zet)eink, Vár ucca tizenhét, Veszprém, 1988, 46—47. 2 Gottfried BOEHM, A kép hermeneutikájáho^íorá. EIFERT Anna, Athenaeum, 1993/4., 102. 3 Ezt az alkotást emeli ki SZKÁROSI Endre Nagy Pál Journal in-time című kötetéről írt kritikája is, vö. Változatok látványra s szövegre = Kortárs 1986/2., 108. 4 KIBÉDI VARGA Áron, A szó-és-kép viszonyok leírásának ismérvei, ford. SOMLYÓ Bálint = Kép - fenomén - valóság, szerk. BACSÓ Béla, Kijárat, Budapest, 1997, 305. 5 Johannes ITTEN, A színek művészete, Corvina, Budapest, 1978, 77. 570
