Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Bohár András: Művész(et)fenomenológia

(irodalmi/elméleti /avantgárd köz-vetítés: Bujdosó Alpár 2.) Bujdosó Alpárnak az 1993-ban megjelent Vetített irodalom elméleti ihletettsé- gű és konkrét művészeti gyakorlatokat is feldolgozó munkája az intermediá- lis poétikai problémákat járja körül. Annak kérdése, hogy mi a sajátossága például egy konkrét vizuális költeménynek, miben különbözik a hagyomá­nyos verstől, s mennyiben tér el a képzőművészeti produktumok nyelvi jele­ket is alkalmazó alkotásaitól, vagy annak körbejárása, hogy a kortárs zenei törekvések és fonikus költészeti munkák milyen lényegi eltéréseket mutat­nak, fontos művészeti felismerések lehetőségeit előlegezik. Nevezetesen az or­ganikus műfaji kapcsolódások esélyét, s tágabb kultúr- és művészetfilozófiai dimenzióban az egyes társadalmi szférák és tudásformák kontaktusának problémáját hozza látóterünkbe. Természetesen itt is elismételhetnénk, amit Nagy Pálnál, Az irodalom új műfajai kapcsán megjegyeztünk, hogy az önma­gát és a világot egyaránt érvényesíteni akaró ember és alkotása — különösen, ha jelenünk szétszabdalt teoretikus és gyakorlati valóságára gondolunk — nem parcellázható fel; s különösen igaz ez az aktuális tendenciákból startoló multimediális (Bujdosó Alpárnál összművészeti) törekvésekre.16 Bujdosó Alpár így a széles értelemben vett antropológiai-művészeti di­menziók kimeríthetetlen bázisát térképezi fel, ami ebben az esetben a hu­mántudományok elkötelezettségét viseli magán. Nem a természettudomá­nyokét és az újabban az egeket és az emberi elmét is meghódítani akaró kognitív tudományokét, hanem impulzív aspektusaival mindannyiunkat az eredendő sorskérdések továbbgondolására, ennek elkerülhetetlenségére fi­gyelmeztet. Most nézzünk néhány konkrét példát a könyvből. A meditáció és az em­beri komplexitás jelentőségét emeli ki Bujdosó a Tilmuni világképhez fűzött megjegyzéseiben,17 azaz azt tudatosítja az újabb leletek (írástöredékek, álar­cok) és kutatások tükrében, hogy nemcsak a kereskedelem, a gazdaság dik­tálta az írásbeliség, a kultúra létrejöttét, hanem sajátosan emberi motiváció­ink is. Ezt mintegy továbbgondolja a saját maga által készített halotti masz­kok megjelenítésével, és a rájuk rótt szövegapplikációkkal, valamint a kom­mentárokkal. A sajátos emberi magatartásformáktól a tragikus sorsesemé­nyekig ívelnek az érthető és érthetetlen (71-77. o.) emberi megnyilatkozások, amelyek így már nem álarcként, hanem tényleges cselekedetet reprezentáló szimbólumként tűnnek föl. S a természetes irányok keresése és saját léthelyzetünk bemérése is jelen­tékeny energiákat mozgósít Bujdosó Alpár vizuális munkáit szemlélve (Nap­órák, Vádliharapásban, Incapsulata, Capsuale Decapsulata). S ezt nemcsak a könyv lapjain megjelenítve láthatjuk, hanem performanszok keretében (Ját­szottunk), aminek dokumentációja nyomán rekonstruálhatjuk a tulajdonkép­peni életgyakorlatokat. Az emberi egzisztencia történései (Az utcán páncé­losok dübörögnek, Álmodok, Álmodozom), s annak felismerése, hogy a „Min­dennap Gyakorlat.” - rövid, ám általunk nem tudott ideig tartó - túlélési gyakorlat, amely együttesen jelzi Bujdosó Alpár tisztánlátását: a művészeti gyakorlat és valóság közötti koherenciát. Bujdosó Alpár az 1972 óta megrendezett Magyar Műhely találkozók el­méleti hozadékait foglalta össze Avantgárd (és) irodalomelmélet című monog­557

Next

/
Oldalképek
Tartalom