Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bohár András: Művész(et)fenomenológia
gyományos irodalmi formákból való elvágyódás valóságát és lehetőségét a kilencvenes évek honi és külhoni aktuális avantgárd kultúrájában. így a Magyar Műhely aurájában létrejövő' innovációk és a saját utakat bejáró kísérletek együttesen jelezhetik a művészet fogalmi és gyakorlati de-strukciójának különös modulációit. III. A művészeten (innen) és túl A következők utalnak arra, milyen poétikai-kritikai sodrásnak lehetünk tanúi (Nagy Pál, Bujdosó Alpár) a művész és művészet státusza miként érzékelteti a redukció és megszűnés esélyét (Tóth Gábor, Székely Ákos), végül a performatív és kéz-hezálló aktusok (Mészáros Ottó, Abajkovics Péter) miként nyitnak sajátosan új ösvényeket az értelemkeresésben. (a I b Iirodalom kitágítása vagy eliminálása: Nagy Pál 2.) Nagy Pál teoretikus és egzisztenciális érzékenysége az avantgárd „előőrs” szerepének tisztázását, a folyamatos dialogizációt, a jövőbeni lehetőségeket kezdeményezte, s ez nincs másképpen legutóbbi három könyvében sem. Az irodalom új műfajai12 című monográfiáját most pusztán csak két szempontból tekintjük át. Egyrészt magának az irodalom érvényességének, határainak és kitágíthatóságának kérdésköréhez kötődünk, másrészt, a művészet és ezen belül az irodalom funkcióváltozásának összefüggésében figyelünk a munkára. Már a mottóként megfogalmazott Gadamer, Cage, Heidegger és Moholy- Nagy idézetek is beszédesek: az előrehaladás és visszaesés dialektikája, s hogy a múlt elmúlt már, felesleges lerombolni, bármikor újraidézhető, valamint az egy másik kezdetről szóló prófécia és technika számunkra-valóságá- nak kívánalma mintegy előlegezik azt a kontextust, aminek nyomán Nagy Pál kimunkálja az irodalom egyes új műfaji kategóriáit. Természetesen most nem bonyolódunk bele, hogy miképpen is érti és miképpen nem érthető a posztmetafizikai kor szlogenje - különösen, ha a bevezetőben jelzetteket figyeljük, mert ez mindig megmarad megfoghatatlan és rajtunk túlmutató kérdésként, aminek eltávolítása saját lényegiségünk megsemmisítésével lenne, ha már nem az, azonos. De haladjunk sorjában. Az In médiás rés fejezetének sugallata a történetiség kikerülhetetlensége, különböző verbális-vizuális emlékek megidézése kapcsán, s ugyanezt tapasztaljuk a hangköltészet felidézésekor, amihez adódik a tipológia (hangverseké) felállításának kétségessége is. Már itt szükséges jelezni, hogy az áttekintések - az esetek nagy részében korrekten - elénk tárják mind a historikus, mind a jelenkori események fontosabb mozzanatait. A vizuális költészetnél (konkrét vers, képvers, képszöveg, vetített szöveg, egyéb műfajok) szintén megjelenik az elhatárolás a tradicionális irodalmiság- ra való utalás jegyében, miképpen a szavak a festészetben fejezet is a hagyományos műfaji beosztást szilárdítja meg, csak itt a képekhez tartoznak, amúgy mellérendelt tartozékként a szavak vagy betűk. A művészkönyv, per- formansz vagy videó és a számítógép kapcsán hasonlóan kiemelt jelzőként szerepel az irodalmi. Tulajdonképpen egy elegáns mozdulattal keresztül is 553
