Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Bognár Bulcsu: Népi szociográfia és társadalomtudomány
polgárosodást megvalósító alföldi tanyás mezővárosi fejlődés kizárólag a szabad, független magyar protestáns paraszti közösségeknek tudható be. Annak a közösségnek, amely protestantizmusában kifejeződő magyarsága miatt volt képes előremutató polgárosodási mintát adni az egész társadalom számára. Erdei társadalomértelmezésének további problémái is azzal függnek össze, hogy az egyes térségek polgárosodási viszonyait nagyon sarkított módon hozza összefüggésbe az etnikai, felekezeti különbségekkel. A Duna-Tisza köze nagyobb egységeinek gazdasági, társadalmi eltéréseit ugyanis Erdei szerint az adja, hogy a „felsőtársadalom” által kialakított viszonyrendszerhez milyen módon illeszkednek. Ezt a viszonyt azonban a felekezeti, etnikai közösségek jellege határozza meg. Ezek az eltérő közösségek aztán az egyes térségek (Budavidék, Pestvidék, a Három Város, a Kiskunság, a Bácska és a Dunamellék) esetében nemcsak a polgárosodásnak eltérő típusát jelenítik meg, hanem a létrejött kapitalizmushoz fűződő viszonyt is jellemzik. Ebben a társadalomértelmezési keretben Erdei számára Budavidék jelenti az idegen országot. A budai hegyek (felében német, felében magyar, kevés szlovák és szerb) lakóinak jellegadó csoportját ugyanis a svábság jelenti. Az „elfajzott nyelvet” beszélő, „felemás furcsa emberek” azok, akik a terület idegenségét és nyugtalanságát meghatározzák. A felekezeti, etnikai elv alapján leplezetlenül jelenik meg Erdei leírásában az ellenszenv a németséggel szemben, sokkal határozottabban, mint bármely más népcsoport vagy felekezet esetében. Negatív ítéletét egy történeti tipológiával igyekszik alátámasztani: számára vannak „ártatlan és elkerülhetetlen” idegen népek és kultúrák, és vannak kevésbé elkerülhetetlenek, akiknek jelenléte sokkal nagyobb károkat okoz, mint társadalmi hasznosságuk. Az előbbiek alatt a középkori, a király szálláshelyéhez kapcsolódó idegeneket érti, akik a nyugati civilizációt, a polgárosodást hozzák magukkal. Az utóbbi idegenek viszont a török idő után betelepítettek, az itteni leírásban a svábokat jelenti, akiken a „nagyfejű ország elhatalmasodó feje” (Budapest) mezőgazdasági és ipari termékkel ellátása alapszik. Akik jelenléte egyáltalán nem a nyugati fejlődési vonalat segíti elő, hanem ellenkezőleg, hátráltató erőnek bizonyul. A török idők után betelepített népesség, így a svábság is, ilyen módon - szemben a középkori, a király szálláshelyének idegenjeivel szemben — nem a nyugati civilizációt, a polgárosodást jelenti, hanem hátráltató erőnek bizonyul a társadalmi átalakulás folyamatában. Budavidék megrekedtségének okát Erdei másrészt a magyar társadalom polgárosodási deficitjében fedezi fel. A svábság a polgárosodás teremtette új igények következtében ugyan le akarja vetni paraszti állapotát, de a többségi társadalom nem képes polgárosodási mintát kínálni. Ezért aztán a helyzeti előnyök (Budapestnek, a gazdasági központnak a közelsége) ellenére Erdei szerint fejlett mezőgazdasági termelés helyett kisszerű, paraszti méretekben mérve is csekély termelés és batyuzó kereskedelem jellemzi ezt a területet. A polgárosodási deficit hatása megjelenik a települések jellegében is. Erdei szerint a kisvárosi fejlődést „tővel-heggyel összehányt” települések és „egy csomó városképző elem” hatása jellemzi. A terület kisvárosai ennek a szervetlen átalakulásnak a lenyomataiként jelennek meg: Visegrád városi funkciók nélküli településként, Szentendre pedig jelentősebb bortermeléssel és iparral rendelkező településként, ami azonban nem tud a térség központjává válni. 528
