Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - Tárnok Attila: Salman Rushdie Sátáni versek

Eztán, ahogy a Próféta lábánál ült és parancsolatokat parancsolatokat parancsolatokat körmölt, lopva módosítgatni kezdte a szöveget.- Először csak apró dolgokat. Ha Mahound egy versben azt szavalta, hogy Isten mindentudó, mindenthalló, azt írtam mindentudó, bölcs. Ez a lényeg. Mahound nem észlelte a változtatást. Ott ültem, gyakorlatilag én írtam a Könyvet, vagy legalábbis átírtam. Beszennyeztem Isten szavát saját profán nyelvezetemmel. De jó ég, ha otromba szavaim nem különülnek el Isten Kinyilatkoztatásától az 0 Hírnöke által, mit jelentsen ez? Mit árul ez el akkor az isteni költészet hitelességéről? (... Almikor azt az első apró változtatást tettem, mindenthalló helyett bölcset írtam, azt vártam, hogy visszaolvasáskor a Próféta azt mondja, mi lelt, Salman, rosszul hallasz? És én pirulnék, hoppá, jaj Istenem, hogy történhetett, micsoda szamárság, és kijavítanám. De nem ez történt. Én fogalmaztam a Kinyilatkoztatást, és senki nem vette észre. (...) így legközelebb merészebben változtattam a szövegen. Mikor ő azt mondta keresztény, azt írtam zsidó. Erre biztos felfigyel, hogyne tenné. De mikor visszaolvastam a kérdéses részt, bólintott, udvariasan megköszönte, és én könnyek közt jöttem ki a sátorból.16

Kezdetben, amikor még nem sejtjük, hogy Mahound azonos a Prófétával, a rá vonatkozó utalások vallási szempontból nem sértőek („a mi hegymászó, profétikus, magányos hősünk, akivel majd a középkorban a gyermekeket rémisztgetik, más néven az Ördög: Mahound”17), továbbá a birkózójelenet és az olyan megjegyzések, mint „Gibreel verseket szavalt, amelyek isteni erővel töltötték el, és érezte, hogy Isten megengedi, hogy annyi asszonyt dugjon meg, ahányat csak akar”18 — az erényes olvasó ízlését esetleg sértik. Amit Rushdie a sugalmazott versek módosításaival közöl, valóban magyarázatra szorul, hisz nyilvánvalóan a Korán hitelességét és sugalmazottságát kérdőjelezi meg. Jézus Krisztust és a Bibliát ért kevésbé közönséges vádak és torzítások joggal váltanák ki a keresztény olvasók ellenszenvét, hiszen az egyház történetében számos jobb szándékú Szentírás-magyarázat vezetett a szerző megbélyegzéséhez, esetleg máglyahalálához.

Úgy tűnik tehát, hogy a regény, amely eredetileg valóban az iszlám negatív kritikájának is íródott, a recepció során az emigráns lét allegóriájába bur- kolódzott, s ezzel párhuzamosan az irodalmi szöveg autonómiájának érve lett hivatva lecsendesíteni az iszlám hívők felháborodását. A nyugati kritika tendenciózusan azt a liberális nézőpontot képviseli, amely a migráció-metafora és az öntörvényű szöveg elvét fogadja el, míg a muszlim olvasó nem tud eltekinteni a regény tartalmi-politikai színezetétől, és ennek alárendeli a szöveget mint esztétikai minőséget. A nézőpontok közti különbség azt a kérdést veti fel, hogy „vajon a diaszporikus szöveg, amely a hibriditást és a gyökérte- lenséget önti formába, megvédhető-e pusztán az esztétikai értékrend privilegizált státuszával. A regény kiváltotta vitában a Nagy-Britanniában élő délázsiai kisebbség olyan csoportként értelmeződött, amely nem egészen érti a civil társadalom értékeit és könnyen a barbarizmus homályába csúszik visz- sza, amely állapot éppenhogy alkalmas humanista apológiának bizonyult a gyarmatbirodalmak terjeszkedésében.”19 Rukmini Nair és Rimli Bhattacha- rya a következőképpen magyarázza a Nagy-Britanniában élő dél-ázsiai emig460