Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - Karl Eigenbauer-Astrid Timko: Mire jó a színház?
busók — amelyekben Ofélia a saját nemű Hamletbe kell, hogy szerelmes legyen, mert éppenséggel így alakult a szereposztás hanem a megkülönböztető módszer, illetve a fiataloknak az irodalmi történetek iránti elfogulatlan nézőpontja teszik az ifjúsági színjátszás produkcióit vonzóvá. Az, hogy művészi munkaformák — különösen az irodalom vagy a közös színjátszás - segítségül szolgálnak a fiataloknak életmódjuk kialakításában, fejlesztik öntudatukat, növelik szociális kompetenciájukat, emelik alkotóképességüket, de elősegítik az érzéki benyomás fokozását is, és összességében a fiatalok egyéniségfejlődését. Ezzel jelentősen hozzájárulnak a társadalmi élet politikai kultúrájának kialakításához, ami régi igazságnak számít ugyan, de nem lehet eleget hangoztatni. Az ún. „alakító játék” Ausztriában különösen ki van téve annak a veszélynek, hogy lemarad a többi európai ország gyakorlatától, mert még mint harmadik művészeti szaknak sem sikerült elismertetnie magát az iskolai tananyag részeként, és ezért saját lobbival sem rendelkezik, hanem mint alulértékelt, kötelezettség nélküli gyakorlat tengeti „délutánlétét”. A színjátszás (ugyanúgy, mint a képzőművészet és a zene) a világgal és saját magunkkal való különleges kapcsolat kialakítását jelenti, és így sem a nyelv, sem a matematika nem pótolhatja, hanem mindhárom szakterület egy pótolhatatlan kulturális teljesítményt kell, hogy képviseljen. Ennek a felismerésnek minden felelős agyában meg kellene fogalmazódnia. Akkor egy a kulturális területre vonatkozó PISA-jelentésen is el-elgondolkodhatnánk, amely dokumentálhatná a művészeti szakok anyagának a mindennapi élettel való megbirkózását. Akkor a „Mire jó a színház?” kérdés feleslegessé válna. Le Grand Júlia fordítása 422
