Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Bánki Éva: Tükrök után (II.)

míg a gyerek kiguvadt szemekkel bámulta a csokoládét. Le fog az a pohár esni, szóltam a földgömbre mutatva a papnak, már leesett, mondta, és most már elszállt az előző pillanat könnyebbsége, az öröme, hogy nem kérnek tanácsot tó'le, és most a kezeit tördelte újra. József atya a Szudéta-vidéken van, magyarázta, látogatja az elhurcolt magyarokat. Bár alkalmatlan káplán volt, a faluban nem szerették, én nagyon kedveltem, de ha nem prédikál, atyám, mért is jár otthon reverendában, kérdeztem. Nem a kérdésre felelt, fel-alá járkálva a szobájában belevágott a szokásos mondókájába. A spiritualizmus idegen a magyar paraszttól, korlátolt, keményfejű nép ez, csak a szerzésnek él, jellemzó', hogy Magyarországon nincsenek misztikus szentek, őt a falusiak elkerülik, hisz nem tud nekik mit prédikálni. Úrifiú, gondoltam, talán büntetésből helyezték ide, soha nem tudtam, miért nem ment vissza Magyarországra a többiekkel. A kezét tördelve helyet mutatott, az egyetlen székről levettem a könyveket. A gyereket az ölembe húztam, rettenetesen hideg volt, a paplakot nem fűtötte föld alatti meleg.

Hogy áll atyám a kutatásokkal, kérdeztem. Azzal se tud foglalkozni, a körülmények, mondta ő is, a körülmények miatt nincsenek itt a könyvei, a körülmények miatt nem tud Prágába menni, nem tud Kassára utazni, a vonatokon tilos magyarul beszélni, és kivel állnak szóba egy levéltárban, azzal állnak szóba, aki tud csehül beszélni. Sajnáltam őt, egy Felvidéken ittfelejtett magyar pap, de nem az a fajta, aki a népbe bújik, ha egyszer egy romantikus filmet forgatnék, őt választanám hősömül. Mályi Gézára hasonlított, akitől természettől idegen minden jávosrpalis zömökség, úgy nézett ki, mint egy francia filmszínész, akit egy film megőrülési jelenetéhez maszkíroztak. Talán nincs huszonnyolc éves, gondoltam. Kilógok a népből, magyarázta, a falusiak félnek tőlem, legszívesebben átvinnék a haldoklókat Szerdahelyre, esküdni is máshova mennek, rosszhíremet költik a környéken. A szobában egyetlen szentkép se függött, egyetlen feszület sem, a falon a Felvidéket járt mágusok metszetei függtek, John Dee és Paracelsus, velem szemben Hell Miksa, a Felvidékről elszármazott nagy asztronómus, a székem alatt összegyűrve ott hevertek Ferenc atya gombóccá gyúrt alsóruhái. Ott egye meg a fene, nem jön már Mariska se mosni, mondta szégyenkezés nélkül, és június óta semmi új adatom nincs, semmi érdekeset nem tudok a mágusokról beszélni. Pedig nem vagyok rossz magyar, mondta, mikor a parasztok újra eszébe jutottak, ezek akármit is mondanak rólam, a legspirituálisabb élmény lehetett, mesélte, mikor Sajnovics János, az ifjú, lelkes tudós, a nemzetközi tudományos expedíció tagja, a sarkkörön túl, a Vénusz átfordulását figyelve egy jégkunyhóban magyarhoz hasonló szavakra lett figyelmes. Micsoda megrázó élmény lehetett, lelkesedett Ferenc atya. A lappok nem laknak jégkunyhókban, gondoltam, de megértettem Ferenc atyát is, itt nincs Sarkkör, nincsenek lappok, csak a Vénusz vonul át néha felettünk. Pedig micsoda tudományos eredmények vannak, sóhajtozott, egyetlen bombával kiirtanak egy hatalmas várost, a kutatóműhelyek, az igazi tudósok már az anyag szívét robbantják fel, az atommagot. Ide jöhetnék rádiózni, gondoltam, a hatalmas német készüléken, de még a rádió alatt is agyongyűrt újságok hevertek. Egyre szomorúbb lettem mégis, a frissesség, amit Veress bácsi látogatása szerzett, már tovatűnt Ferenc atyával. A gyerek közelebb bújt, Ferenc atya fel-alá suhogott. Mire lenne együtt képes a modern tudomány és a spiritualizmus, sóhajtozott, milyen csodálatos lenne

41