Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai
életkedvével. Titokban megállapodtunk, hogy »fiatallá növünk«, aztán úgy is maradunk, és sose öregszünk meg. O értette meg velem, mindenki másnál jobban, a lényem legbensejéig hatóan, hogy a világ csodálatosan lakható hely - minden ellenkező értelmű szóbeszéd dacára. Otthon vagyok mindenütt. Úgy látszik, mégiscsak a legjobb helyen és időben jöttem világra.")- Ezt olyan kulturális környezetben írtam, amelyik tele volt pozitív késztetésekkel, olyan országban, ahol úgy tartják, hogy a gyerekek az emberiség szárnyai, és eszerint is rendezik be az életüket. De itt Nekrofíliában, ahol elvásik a lélek, összelappad az elme, kiszárad a szellem, ez, amit idéztél, a mi Ausch- witzaink után így nem mondható már, kiváltképp magyarul nem: mert szemen- szedett hazugság volna.- Hazugság volna: de „biofil” hazugság.- Nem értem én már a csíziót, és nem ismerem a dörgést... Te is csak azt testáltad rám, apám, hogy borzalmas, aljadék nőcskékkel kínlódjak életem fogytáig.- Mert gaz fallokrátor vagy, akárcsak én. Ugye, most azt hiszed, hogy mert ráolvastál Dalmára, elegánsan le is amputáltad magadról?- Tudom, tudom, ne is mondd, ezer okból nem kerülhettem el, hogy be ne szippantsak egy ilyen vulvokrata halálmadarat, mint gácsér a taknyot...- Tévesen hiszed őt anyád reinkarnációjának. Anyád sokkal nemesebb anyagból vétetett, és egészen másféle módon létezik most a világban. Ez a nőcs- ke a történelem elefánttalpai alatt széttrancsírozódott bolsevik alattvaló karikatúrája. Énjébe dermedt, gépi lényként kattog át a nyomorult kis életén. Hiába minden sziszifuszi fáradság, nem tudsz rajta segíteni. Meghalt benne a belső indián.- De ez a senkiházi, repedtsarkú kis ripacsnő mégiscsak...- Őszintén szólva, rád is fért, kisfiam. Olyan volt ez neked, mint amikor a sebész föltár egy elgennyesedett sebet. Meglátod, nemsokára túl leszel az ilyen - ahogy te mondod: „aljadék” - nőcskéken. Azt meg tudhatod jól: ha bomlott és gonosz a társadalom, ez valósággal trágyája a lélek épülésének. Nem hagyni, hogy bepálljon rajtad a piros-fehér-zöld dunyha, hanem naponta megszellőztetni; „nekrofil” ázaléklények közt rangrejtve élni és megőrizni a nemességedet: ez az igazi „nagy tett”. Pokollal táplálkozni, és belenőni a mennybe...- Apámuram, ha jól hallom: kukurikú. Pitymallik. Mehetsz vissza az árnyak birodalmába. Au revoir! 33
