Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Lászlóffy Csaba: Útonálló idő; Az orosz erdők párizsi visszfénye
Az asszony bűnbánó fejtartással megy be a fürdó'szobába. Remizov maga eló'tt látja, amint térdepelve sikálja a lépcsőket vagy a padlót, és fólpillant: „Ne légy olyan kéjsóvár!”... Aztán a hagymaszagra érzékeny, keskeny, finom orrcimpák halk szipogá- sát hallja a messzeségből. (Remizov tapintatlanul zöld hagymacikát rágcsál a kaviárral.) Az asszony szemrehányóan elfordul; majd lefekvéskor arcát főtt kamillával borogatja. A gőz felett a fólhevült bőr pórusai kitágulnak. Szemében sötét, fojtott csillogás. A lámpa fénye mintha gyengülne. A hosszúkás, sápadt női arc rajzolatát Remizov merész képzelete ragadozó madárnak látja. Megborzadva hunyja be szemét. Buzog a víz az ezüstszamovárban. Remizov ma este nem akar a moslék ízű börtönteákra emlékezni. Sovány keze kinyúl egy elveszett kéz után. A múlt, ha sóvárogni kezdesz, mind messzibbnek mutatja magát. Jó volna legalább egy simogatással érzékeltetni, hogy mennyire elszomorítóan múlik az idő. Minden késő már. 340
