Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai
lelkesültsége, muszáj volt csettintenie: - A nemjóját, pazar móka volt! Don Quijote se csinálta volna különbül! Egy évtized sem telik belé, és fólér magányának csúcsára. Körbehordozza látásra nyílt szemét; ráocsúdik, hogy tönkrement minden, ami csak tönkremehetett. A kommunisták - saját karmájuk foglyaként - újabb rettentő karmákat szabadítottak rá a világra. Hát nem irdatlan nagy, kozmikus pofátlanság, hogy egész életünkben a rusnya kis (vagy ocsmányul nagy) egonkkal vagyunk elfoglalva, ahelyett, hogy cselekednénk, amire hivatottak vagyunk? Énünkbe dermedt, gépi lényként kattogunk át az életünkön. Olyan rabság ez, amibe milliók, milliárdok vannak belekényszerítve. Kiüresedett vallások, tudatlan nevelők - altatás, alvás, alva- dás... Elcsitulnak benne a lázongások, elülnek őskeleti remegései - és méltósággal meghal. A tanfelügyelő: (a) alkoholistává kopik. Úgy éri a végső megvilágosodás, hogy holtrészegen betámolyog egy kültelki csapszék latrinájába, rázuttyan a deszkaülőkére, az beszakad alatta, s ő belefúl az ürülékbe. (b) spirálmenetben szép közéleti karriert fut be; 56 áldozatainak angazsált szószólójaként - egy minden mocskot fölszívó szivacspárt mezében - a kilencvenes években parlamenti képviselő lesz. Családilag sem bizonyul haszontalan befektetésnek az ekként kivívott atyai mártírium: a bitang szabadnyelvűség Istók úríiban (aztán sorban az öcs- cseiben) is kirügyezik és termőre fordul. Istók úrfi elnyű egy-két középiskolát, s főleg néhány utált egyensipkát, mire (ekkor már magántanulóként) érettségi vizsgára bocsátják. Történelemből úgynevezett B tételként (ezek a szó szerint bemagolandó, megkérdőjelezhetetlen ideológiai hittitkok) az „ellenforradalom” feliratú papírcsíkot piszkálja ki vizsgáztatója legyezőszerűen szétterített kínálatából. Peppinót, a történelemtanárt alamuszi görénynek tartja, amiért a tankönyvbe préselt maszlagtól jottányival se mer eltérni, azt darálja beléjük s böfógteti vissza velük rogyásig. Szikrányi részvétre sem indítja Peppinó közismert perverzitása - hogy csipkés női alsóneműt visel, és hogy e feminin holmikat (mindig akad rá valami szédületesen körmönfont ürügye) helyes kis gimnazista lányokkal veteti meg magának. (Lesz idő, amikor megbocsátó, gyöngéd szeretettel gondol Peppinóra, intim női holmik áldozópapjára, aki kiáradni nem tudó jangját ily finoman és jelképesen hozta érintkezésbe a fin lehetőségével.) A vizsgaasztal két oldalán ádáz ellenfelek ülnek: túlnan a rend, a fegyelem, az engedelmesség idomárai és porkolábjai, emitt meg - Istók úrfi személyében - az engedetlenség, a belepofázás, a visszakérdezés, az iskolaelle- nesség himpellérje. Rettentő, skizofréniába hajló zavarodottság van benne, mert a túlnaniak folyton azt vagdossák a fejéhez: - A káosz, a bomlás ügynöke vagy! - Hiába érzi (kimondani persze nem meri, nem is tudná még artikulálni), hogy az ő rendjük, fegyelmük és engedelmességük - maga a halál, a bomlás, a káosz; hogy itt motívum-ismétlődésről van szó, mivelhogy iskola, kaszárnya, börtön és diliház (megtapasztalja): ugyanaz. Fölsajog benne 1956 ősze, egy októbervégi nap, amikor a kunvásárhelyi hetipiacra becsődült nép fólkoncolt egy Nyivák nevű szerencsétlen kis mitug26
