Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Határ Győző: "Autentikus líra"; "Frotáttörés"; Emigránsnak születni kell; Elszólás; Szabadsághősök vagy ámokfutók
Liszt Ferenc Éjszakái című ciklusa elárulja a zenerajongót. A szó szoros értelmében haláláig az volt; a zene volt végső vigasza, Duhamel szavával élve, La Musique Consolatrice. Kívánsága szerint Mahler Negyedik Szimfóniájának utolsó tételét tették fel neki; két perc hiányzott a Codából, amikor mellére kulcsolt kézzel megadta magát a végelnyugvásnak és átköltözött a szavak nélküli hangtalanság özön világába, melynek embernyelven Igéje nincs, az Ige pedig, amely „teremtésével” olyan nagyra van - Kozmikus Közönyéről tompán lepattan. B. I. édes feleségétől, Tündétől tudom, hogy ,haldoklása idején megállt a nyolc éve hajszálpontosan járó falióra”. Hiába vitték javíttatni - nem jár. Vajon. Idehallik a ketyegése. FÜGGELÉK B. I. és H. Gy. levelezéséből. B. I. 1995. március 30-i levele: Kedves Győző Bátyám! Lassan egy éve a második műtétemnek, s azóta már a harmadikféle kemoterápiás kezelést csinálom (ezúttal valóban csinálom - az injekciókat magamnak kell beadnom), ami halvány reményt nyújt egy — harmadik, de már rehabilitációs műtétre. Sok fájdalmam van, az éjszakáim néha borzasztóak, az egyre keményebb kezelések egyre jobban elgyengítenek - mindez nem mentség azonban arra, hogy Neked nem írtam, nem köszöntöttelek a születésnapod alkalmából, egyáltalán a kórház miatt elmaradt könyvheti találkozást nem próbáltam kompenzálni valahogy, holott ugyanakkor - szobafogságomban - kötetnyi verset írtam és három kötetre valót fordítottam ebben az évben. (A saját könyvem és az egyik fordításgyűjtemény meg is jelenik könyvhétre - azonnal küldeni fogom.) De - fogadd el magyarázatul, hogy hónapokig depresszió gyötört, csak verset írni, fordítani merültem fel belőle, levelet nem nagyon írtam, úgyis csak a bajaimról tudtam volna, amelyekről éppen elfeledkeznem kellett volna valahogy — ezért és csak ezért nem írtam Neked sem. Ma már — bizakodván a rossz szerkezet átrendezésében — erre is képesebb vagyok, s most végre megköszönhetem, hogy továbbra sem feledkeztél meg rólam (legutóbb a rádióban emlegettél, s bár dicséretedre érdemtelennek érzem magam, nagyon köszönöm.) Egy - hálistennek - élő klasszikus, aki nem csak klasszikus, de legkedvesebb íróim-költőim közé tartozik évek óta, tehát nem hideg csodálattal olvasom, mint annak idején Illyést, Nagy Lászlót; egy ilyen ember nemzedékek feje fölött átnyúló kézfogása - vedd bár hízelgésnek - életemnek egyik legnagyobb (bár még reménykedem: nem utolsó) ajándéka. Mészöly Miklós (vele a szekszárdiság a legfőbb kapocs) elismerése, közeledése hatott rám így és adta vissza az önbizalmamat a számomra nem fizikailag, hanem lelkileg szinte elviselhetetlen nyolcvanas években. (S persze Ilia Mihály még az indulásomkor.) Amit az elmúlt évben (a műtét és az onkológián töltött havi egy-egy hét 9
