Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... I.

ha mondod ’erdő’, ’rét’, ’parázs’, / úgy mondod eme másik anyanyelv / szavát ’elvtárs’, ’tovaris’, ’kamerád’”.

.Amikor kezdetét veszi a szocializmus építése, a nyelv történetében is új korszak kezdődik” - olvassuk. És - folytatva az idézetet —: „Nyelvünk új korszakának tanulmányozásában nekünk magyar nyelvészeknek döntő segítség Sztálin elvtárs tanítása, a Szovjetunió példája.” Ehhez az elvhez tartották is magukat a magyar nyelvészek, akik kénytelenek voltak magukat orosz szakfordítóvá átképezni. 1951-ben megjelenik az Idegen szavak szótára, amelynek a legvégén ez olvasható: ,E mű alapvető forrásmunkái Marx-Engels-Lenin- Sztalin művei, az SZKP(b)P története...” Megtudható innen, hogy az „exiszten- cializmus” nem más, mint az „imperializmus ideológusainak egyik aljas eszköze a társadalmi tudat megmérgezésére”. S hogy ki volt „Anteusz”? „az ógörög mitológiában kiváló hős, a tenger istenének és a Föld istennőjének a fia; a monda szerint A. legyőzhetetlen volt, amíg kapcsolatban állt szülőanyjával a Földdel... Sztálin elvtárs ezzel a hőssel hasonlítja össze a bolsevikokat. Nekik is, mint A-nak abban van az erejük, hogy tartják kapcsolatukat anyjukkal, a tömegekkel, akik (!) szülték, táplálták és nevelték őket.” Hogy ez a pártvezéri intenció nem volt hatástalan, annak van lírai bizonyítéka is. A koreai háborúról számos érdekfeszítő riportot író újdondász, aki eme tevékenységéért Sztálin-díjra érdemesült, majd négy-öt év múlva, immár a glóbuszon az ellentétes irányba távozva, a személyi kultuszt leleplező irataiért utóbb Pulitzer- emlékdíjjal jutalmazódott, s akinek emlékét mindemellett olyan filmek is őrzik, mint a Dalolva szép az élet és a Csodacsatár, versben is jelentősét óhajtott alkotni 1953-ban, kit mást, mint magát Sztálint emelve lírai alannyá, mozgósítva - és felülbírálva! - szinte a teljes görög mitológiát: „Azt mondják, hogy Prométheusz volt; / De ki ismer olyan erőt, / Mely láncra tudta verni / Őt, a láncokat tördelőt? / Azt mondják Róla: Antheusz volt; / De ki ismer olyan erőt, / Mely - percre csak - eltépte volna / Földanyjától: a Néptől Ót.” Ha tudjuk is a választ - .Senki, senki!” - elálmélkodhatunk a félisteni erély olyan csodáján, hogy - többek között - „tengereket épített”.

A nyelv és az irodalom közvetlen kapcsolódási pontja az ún. „irodalmi nyelv”. Erre is kiterjed a politika figyelme. A Magyar Nyelvőr idézett évfolyamából egy idevágó bekezdés: ,A polgári társadalomban az irodalmi nyelv valamilyen mesterkélt, csinált, élettelen színt kap..., aki azt beszéli, mesterséges, nem normális lény benyomását kelti. Nálunk az irodalmi nyelv mind jobban behatol az életbe, egyre szélesebb tömeg száján szólal meg, pusztán írott nyelvből a beszéd egyik nyelvévé válik.” S a példa: ,A Szabad Nép április 20-i számában 16 dolgozó nyilatkozik a béke megvédéséről; van köztük »kiváló munkás«, »a szakma második legjobb dolgozója«, »MNDSZ-asszony«, »ipari gimnáziumi tanuló« és »tsz-lány«. Képzeljük el, hogy hirtelen előttünk terem valaki a felszabadulás előtti Magyarországról és felvilágosítást kér ezekről az új, neki ismeretlen kifejezésekről...”

Ebben a szellemi és politikai erőtérben kellett verset és regényt írni, s reménykedni a művek megjelenésében azoknak, akik nem szerepeltek a tiltott szerzők listáján. Akorszak dicséretben részesített vagy jobbító szándékkal kritizált műveihez mintegy mottóként illik a legjelentősebb kommunista író nagyszabású korrajzi regényét követő önkritika két mozzanata. Déry Tibor így sóhajt az ún. Felelet-vitában: „...azt a jogot kérem az elvtársaktól, hogy

149