Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Vlagyimir Vojnovics: Szűk baráti körben
VLAGYIMIR VOJNOVICS Szűk baráti körben Nem túl hiteles elbeszélés egy történelmi házimuriról. Ez a ház az egész világon ismert, magas vörös téglakerítés mögött állt. Sok ablaka volt a háznak, de az egyik legalább abban különbözött a többitől, hogy éjszaka is világos volt. És az emberek, akik esténként összegyűltek a kerítés előtti széles téren, a nyakukat nyújtogatták, addig erőltették a szemüket, amíg könnybe lábadt, és izgatottan mondogatták egymásnak:- Ahol ni, látják, világos van benne. O nem alszik. 0 dolgozik. O ránk gondol. Hízelgett nekik, hogy 0 éppenséggel rájuk és nem holmi idegenekre gondol. Aki vidékről a városba utazott, vagy átutazóban meg kellett állnia, annak meghagyták, hogy menjen el a nevezetes térre és nézze meg, világos-e az ablak. És a boldog vidéki hazatérvén mérvadó beszámolót tartott a zárt üléseken és közgyűléseken, hogy: igen, világos, igen, fényt áraszt, és mindent összevetve, O tényleg nem alszik, és ránk gondol. Persze már akkor is voltak, akik visszaéltek a kollektíva bizalmával, és ablaknézés helyett a boltokban rohangáltak, hogy hol lehetne valamit szerezni. Hazatérve viszont mégis arról számoltak be, hogy világos az ablak, és próbálta volna valaki azt mondani, hogy nem. Az ablak természetesen világos volt. O viszont, akiről azt mondták, hogy nem alszik, egyszer sem állt ott az ablak mögött. Egy, a legjobb mesterek által oly művészettel elkészített kaucsuk bábu helyettesítette, hogy ránézésre meg nem mondta volna senki, hogy nem él. Pontosan követte eredetije alapvonásait, kezében kurta angol pipát tartott, amelybe egy speciális szerkezet meghatározott időközönként dohányfüstöt juttatott. O különben csak nyilvánosság előtt pipázott, a bajsza pedig álbajusz volt. Egy egészen más szobában lakott, amelynek nemhogy ablakai, de még ajtai sem voltak, hanem a dolgozószobájában álló, előre is, hátra is nyíló páncél- szekrényen át vezető titkos járaton lehetett megközelíteni. Szerette ezt a szobát, ahol önmaga lehetett, nem kellett pipáznia, bajuszt hordania, és egyáltalán, olyan egyszerűen és szerényen élhetett, ahogy a csíkos szalmazsákkal ellátott vaságyból, a meleg mosdóvíznek való lavórból, a régi gramofonból és lemezekből — amelyekre saját kezűleg írta rá: jó, közepes, fantasztikus, szemét - álló egyszerű berendezéshez illett. Itt csendben, nyugalomban töltötte élete legszebb óráit; néha titokban használta az öreg takarítónőt, aki ugyancsak a páncélszekrényen keresztül 104
