Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Czakó Gábor: Démonaink; A meleg kolbász
bőség és a tudás - lett is borzalmas nyomor és vaksötét ostobaság. A gazdaember fanatikus lett, önbecsülése az egekig csapott. Ahogy Virocsana démonkirály tanítja: „aki a testnek örül, és aki a testet ápolja, az eléri a hatalmat itt és a túlvilágon”. A testi én neve Hamvasnál individuális én. „Individuális énünk a kitörni nem tudó ösztönök állandó gátlása. A bűnbeesett ember lényének sötét pontja, melyre látását Isten helyett irányította; nem szabad, álszemély, száma 0, egyetlen művelete a kizárás; ezért képe a kígyó: szemből pont, oldalról középpont nélküli vonal.” S amikor a testi én kizárólagosnak érzi magát, mintha a szellemi én, az isteni én nem is létezne, akkor változik át úrhatnám démonná. Testi énünkkel szemben áll az „isteni, a valódi énünk. — mondja Pradzsapati és Hamvas. Egyedül ez képes kordában tartani a testi ént. - Csak az érheti el, aki feladja; a konfesszióban átalakul személlyé; az isteni én örök, nyílt, középpontja Isten; körébe önmagán kívül más nem tartozik, e semmi az idilli ember egyetlen birtoka. Az isteni én mentes a hatalmi ösztöntől, hiszen nem vágyik semmire, ami nem Isten. Arany János pontos leírást ad V. László hatalmi ösztönből született démonáról, amikor az átvette a hatalmat a király lelkében Hunyadi László törvénytelen kivégeztetése után: Miért zúg a tömeg, Kívánja eskümet? A nép, uram-király, Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög. Rögtön az elején kiderül, hogy a baj nem politikai, amit egy jól irányzott hamis esküvel el lehetne intézni. Nem a tömeg zúg, hanem a menny dörög, tehát az ügy átkerült magasabb szférába. Hah, láncát tépi a Hunyadi két fia - Uram, uram, ne félj! László, tudod, nem él, S a gyermek, az fogoly. El, míg lehet, s szabad, Cseh földön biztosabb. Miért e félelem? Hallgat minden elem Ég s föld határa közt. A király retteg. A gyötrő képeket a félelem varázsolja lelki szeme elé. Az tépi idegrendszerének hálóját. Mondhatjuk úgy is, hogy a félelem a meg nem bánt, a befogadott, sőt a pátyolgatott bűn démonizálódása. Egyszerűbben: a bűnünktől félünk. 1010
