Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11-12. szám - Ljudmilla Ulickaja: A talált gyermek

Margarita vékony ujjain szinte át lehetett látni.- Hol van Gajane? - Margarita egyfolytában ezt kérdezte.

Szergó felállt és benézett a válaszfal mögé. Viktória háttal ült neki, és a tollával sercegett. Nagyon nyomta a tollat, hatalmas pacákat ejtett, és írás közben még a könyöke is járt.- Hol van Gajane? — kérdezte az apja. Viktória megrántotta a vállát, mire egy újabb paca került a füzetére.

— Honnan tudjam én azt! Nem őrködök felette — válaszolta Viktória, és még arra se vette a fáradtságot, hogy megforduljon.

Viktória nem beszélt mellé. Egész életében a mellébeszélésre törekedett, de ehhez sohasem találta meg a kellő kontextust.

Szergó, mivel felesége egyre nyugtalanabb arckifejezéssel fordult felé, Gajanét a lakás minden részében keresni kezdte. Kiment a gangra, bekukkantott annak legsötétebb nyúlványába is, betolta a fürdőszoba ajtaját, de sehol senkit sem talált. Bement a konyhába, ahol Emma Asotovna éppen a tányérok törölgetésével volt elfoglalva, és értetlenkedve kérdezte anyósától:- Margarita azt kérdezte, hol van Gajane.

Emma Asotovna megállt, mint aki nem jól hall.

— Margarita téged kérdezett?

— Hol van Gajane? — zárta rövidre Szergó.

Emma Asotovna óvatosan letette a tányért, és csapot-papot ott hagyott, hogy minél előbb a lányánál legyen. Benyitott Margarita szobájába, és már a küszöbről ezt kérdezte:

— Margarita, jól vagy?

— Jól, mama - válaszolta halkan, teljesen mozdulatlanul Margarita. - De hol van Gajane? — kérdezte ismét, és végre Emma Asotovna is felfogta lánya kérdésének értelmét.

Gajane nem volt sehol. Az új szőrmebundája sem volt a fogason, és a bárányfelhőutánzatokkal szegélyezett csizmája is hiányzott a fogas alól. Csak egy gazdátlan kalocsni árválkodott ott a köréje száradt tócsával.- Hol lehet vajon Gajane, Vika? - kérdezte a nagymama.- Honnan tudjam én azt? Itt ücsörögtünk, aztán elment.

— Régen? És vajon hová? Miért nem kérdezted meg tőle? - a nagymama kérdése az ingerültség szivárványszíneiben játszott.- De ha egyszer nem tudom. Nem láttam. Tíz perce, nem is, inkább negyven. Honnan tudjam én azt... - válaszolta a kislány, de még mindig nem mert felnézni a füzetéből. Tettetett lelkesedéssel a füzet fedőlapjára egy tintaképet festett.

Emma Asotovna Fenyához sietett, de Fenya folyosóra nyíló szobájának ajtaján csak egy nagy vaslakatot talált: szombat volt, és Fenya még nem érkezett haza az ilyenkor szokásos, éjszakába nyúló istentiszteletről.

Kilenc óra húsz volt, odakint minden sűrű sötétségbe burkolózott, amint az télvíz idején lenni szokott.

Szergó fel sem öltözött, hanem elindult az utca irányába, végigszáguldott a kikövezett udvaron, de a kapunál megtorpant, nem tudta, merre induljon.

Emma Asotovna felhívta a lányok osztálytársainak szüleit. Gajane egyi- kójüknél sem volt...

997