Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11-12. szám - Tandori Dezső: Mozgó-lépcső(k) - I. Gyakran jártam mostanán; II. Analitikus elégia; III. Elemiségek; IV. Fennállásom harminc éve; (versek)
elemzed magad jóbarátaidnak, elemzedó'dnek a viszonyok, karinthysan mintegy elhónyálnak, mondod: te nagyon aranyos vagy ezzel, de tiszta másképp élsz, nem? hozzád képest én vagyok semmittevő' magányos, hozzád képest meg - ki mindent úgy, de úgy megértesz - dacos és „fiatal”. III. Elemiségek A Nagy Elemiségek: mind szinte semmiségek, de nem az elemiben, de jól feljebb innen. Verssel nem elemezni kell, hanem elemizni, ha az elemiség szűkül, a vers attól összehőköl, ha az elemiség hökkent, érzed, a vers is felszökkent. A vers alig szellemesség, nem akkuság, elemesség, tehát nem is akkurátus, vagy az se, hogy „akkorát szólsz”, durransz, elöl vagy hátul. Ennyit a szabadságrul. Míg a szabadságról írtam, hallom ám nagyban, hogy mi van. Kis verebem kiabál, korán kel a nap, itt a nyár. Szeretne a kalitkábul kigyönni, míg én csak írom, elemien írom versem a szűk és tág szabadságrul. Jó, kalitkaajtó tárul, gyere veréb, gyere idébb! És a vers is már egy kicsit tágabb-féle elemiség. Már ember-s-verebe vidék. 931
