Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Marton László Távolodó: Ezeregy rémes éjszakám legszebb meséi
MARTON LÁSZLÓ TÁVOLODÓ Ezeregy rémes éjszakám legszebb meséi PALOTA, KACSALÁB Az első bekezdésben, engedelmükkel, egy kis irodalmi sétát javasolnék. Semmi loholás, legfeljebb néhány száz méter, az alatt is megtörténhet bármi. Persze nem tudom, szokott-e egyáltalán olvasni a kedves olvasó. Nem baj, ha nem szokott, egy ideje én sem szoktam; lám, már az elején milyen jól kijövünk... Mindazonáltal Dino Buzatti regényét, A tatárpusztát nem kerülhetem meg. Egy kezdő katonatisztről szól, aki az isten háta mögött szolgál. Használhatatlan, elviselhetetlen hely, amit ha sikerül is túlélni, már késő - kitörölhetetlen nyom. Hősünk természetesen átrágja magát ezen a pusztán, mégsem ez a vég. Hanem hogy a szolgálati idejét letöltve úgy határoz: marad. Talán nekem is ott kellett volna rekednem, Palotán. Rákospalotára a pedagógus munkaközvetítő központ irányított, s akkor jártam ott először életemben. 1981. február 11-ét írtunk, éppen leszereltem, és nem volt dolgom: a sereg alatt simán kiraktak a zuglói Hunyadi általánosból. Állítólag összeszűrtem, akivel nem lett volna szabad, pedig sajnos nem úgy volt, de ebbe most ne menjünk bele. Mindenesetre így kerültem a Kozák téren megüresedett magyar-történelem szakos posztra, s ezzel tizenegy év palotai munkaviszony és hétéves albérleti motyózás vette kezdetét. Ezek az évek nem keveset tudnak rólam. A Kozák tér nemzedékváltáson esett át éppen, mondhatni, miénk volt a tér, és akik ott kezdőkként összeverődtünk, éppoly erős szálakkal kötődtünk egymáshoz, mint a tanítványainkhoz. Akik jobbára munkások gyermekei voltak, mélyen korlátozott lehetőségekkel, de meg kell mondanom, nekünk sem kevesebb örömet szerzett, hogy az órák után megoszthattuk velük a délutánokat, s a tanév után a nyarat. Az idő persze megszépíti, na ja, mi mást tehet, de azért én megkockáztatom: először és utoljára a jó öreg - s azóta már bezárt - Kozákon éreztem, hogy szükség van rám. Mi több, azt is, hogy felfigyeltek rám. Az úgy volt, hogy behívattak a pártközpontba, és azt mondták: „Marton elvtárs, mi felfigyeltünk magára. És hogy kiváló kapcsolatteremtési képességei ne vesszenek kárba, elküldenénk az Újpalotai Szabadidő Központba. A SZETA tart ott előadásokat, magának csak figyelnie kell, aztán majd visszatérünk rá... félő, hogy Péterfi elvtárs nem a mi elvtársunk.” - Na most Péterfi elvtárs, aki a központot vezette, nekem jó haverom volt, továbbá a SZETA-val is szimpatizáltam, úgyhogy meglehetősen mulattatott ez a felkérés - más kér626
