Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Kabdebó Tamás: Humbugitánia
KABDEBÓ TAMÁS Humbugitánia Humbugitániát a bugitánok lakják, vagy huszonötmilliónyian. Míg Bugitban, a fővárosban, már főleg házakban laknak az emberek és autókat, teherautókat is használnak, vidéken még az ökrösszekér járja, az ország határait pedig nagy mocsárvidékek védik. A mocsarakban állig fölfegyverzett bugitánok őrködnek az ország épségére. Fő fegyvereik a fúvócső és a nyílvessző, s mivel 250 ezer van ezekből, tömegfegyverek, valamint, tekintettel arra, hogy a lövegeket előbb kígyóméregbe mártják a bugitán harcosok, a fűvócsövek és a nyílhegyek biológiai fegyvereknek számítanak. Legalábbis Fa Gyuri amerikai elnök és csatlósa, Trombita Tóni szemében. Megindították tehát a háborút Humbugitánia és uralkodója Hum ellen. Bár Humbugitániában más istent nem tiszteltek, csak a Humbugot, ezt az istent Hum testesítette meg. 52 feleségével (minden hitre egy) és a sátoros ünnepekre magához rendelt fiú kegyenceivel. A fiúk szülei nemigen tiltakoztak Hum kénye ellen, a fehérnépek férjei annál inkább. Mivel Humnak mindég a más asszonya volt a jó”. A tiltakozó férjeket fúvócsővel vagy nyílvesszővel farba lövette, testükkel az állatkert vadállatait etette. Hum fő kedvence volt a bugitániai állatkert, ahol napi egészségügyi sétáit megtette, s el-elidőzött a gorillák ketrece előtt, gerillái védelmében, majd csámcsogva szemlélte, hogy falnak föl egy-egy férjet a farkasok. Humbugitánia azelőtt Bugitánia volt, itt született a magasztos Hum is, aki megjárta (kijárta?) az amerikai egyetemeket, átvette az amerikai akcentust, a CIA ügynöke lett, akiktől tízmillió dollárt kapott a kommunizmus elleni harcra. Hum a tízmillióval úgy gazdálkodott, hogy az ország területén mindenféle hitű meggyőződést, templomot, mecsetet megsemmisített, majd magas füstölőket építtetett. Ezekhez a füstölőkhöz járult Humbugitánia népe, naponta egy papírtekerccsel, melyre szénnel ráírták a soros főellenség nevét. (A papírtekercsek tonnáit Soros egyik alvállalata adta el Humnak, kitől háromszoros feláron meg kellett vásárolni a Soros papírt.) Szóval: a napi papírtekercset — rajta ilyen szavakkal, mint Putyin, előzőleg Gorbacsov - a füstölőben elégették, a füstölőtornyot pedig hangos: Humbug, Humbug! kiáltásokkal körbetáncolták. Az utóbbi időkben Fa! Fa kiáltások követték a fatüzet, füstöt. Mikor Fa(jankó) Gyuri és Trombita Tóni repülőgépei megindultak Humbugitánia irányába, a füstölőtornyokba nagy mennyiségű papírtekercset helyeztek, a tekercsekre Fafej! és Trombita! felírásokkal. A tornyokból kiáramló füstben a pilóták olykor mellécéloztak, s bár hatszázötvenhét harcost telitalálat ért, a lebombázott civilek száma meghaladta a hatezret. Két kórház is el841