Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Markó Péter: Egy tér az időben

Megyeházáról kitekintve balról a püspöki palota, a székesegyház két tornya, a szeminárium és a bíróság épülete uralja a teret, jobbról a Berzsenyi Dániel Főiskola D épülete, az Eölbey-ház, és a már említett két szobor: az Eölbey-ház előtt - két ezüstfenyőtől közrefogva - Szily János ülőszobra, a Főiskola előtt áll Dani uraság, annak emlékezetéül, hogy a napóleoni hadak ellen összegyűltek előtt itt szavalta el a „Fennkölt nemességhez” írt versét. Aheideggeri értelemben közel van számomra a mártír miniszterelnök Batthyány mellszobra is. „Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” - írta a magyarokhoz Berzsenyi, és ez olyan erkölcsi parancs, amelynek megvalósításáért a köz szolgájának mindent meg kell tennie napjainkban is, a Berzsenyi tér valamelyik épületében dolgozva. Reggelenként gépkocsival - észak felől nyugati irányba haladva - közelítem meg a teret. Mióta a Megyeháza homlokzatát újrafestették, szemből ez az épület köti le a figyelmet. Új elemként színt kapott a megyecímer, ezzel olyan olvasói levelet is kiváltva, hogy az épület méretéhez viszonyítva túl nagyra készítették. Igaz, a címer változatlan nagyságban már több mint száz éve ott van, de ez a kritika csak jobban rávilágít az imént citált heideggeri gondolat érvényességére.

„Az Isten jelenléte a templomban - írja egy másik munkájában Heidegger — a szentséget kiterjeszti a körzet egészére. De a templom és körzete nem szóródik szét a meghatározatlanságban, mert csak a templom rendezheti és gyűjtheti egységbe ama pályákat és vonatkozásokat, melyekben születés és halál, átok és áldás, győzelem és megaláztatás, kitartás és hanyatlás az emberi lény számára a sors formáját ölti fel.”

Bácskai Vera a tavasszal Szombathelyen tartott előadásban hívta fel a figyelmet Richard Roger angol várostörténész munkásságára, aki a várostörténet-írás válságából való kiutat a „sűrített emlékezet” vizsgálatában látja. Roger szerint a városok egyediségét leginkább építészetük, köztereik fejezik ki. ,A város — írja — kaleidoszkóp-szerű és sűrített emlékezet épületeivel és köztereivel, színeivel és szövetével, amelyek a polgárok megélt tapasztalatait összegzik. Ugyanakkor jelentésük van, értékeket szimbolizálnak.” Roger a „sűrített emlékezetet” kívülről, a kutató szemével vizsgálja, és ez különbözik a „mentális térkép” vizsgálatának követőitől, akik éppen azt vizsgálják, hogyan élik meg a városlakók ezt a sűrített emlékezetet. Felteszem, mind a városlakóknak, mind az idelátogatóknak a Berzsenyi és a Fő tér — ez a majdnem egybenyíló kettős tér — a leginkább hordozója a sűrített emlékezetnek. A székesegyház, a Romkert, a főiskola, a barokk épületek, s remélem, a megyeháza is vonzza a külső kerületekben lakókat vagy az idelátogatókat. A templomi körmenetek, a közösségi-politikai események, a főiskolai diákság egyfajta nyilvánosság-funkcióval ruházza fel a teret. Igaz, ez a tér nem a sétálgatás, a kirakat-nézegetés, a különböző társadalmi csoportok elkülönülésének vagy éppen összekeveredésének a tere, azt a város rábízza a Fő térre. Marad a szakrális és közösségi ünnepek hordozójának, így adva lehetőséget a szekularizált világ emberének, hogy újra rátaláljon a „létezés szent dimenziójára” (Eliade).

742