Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 9. szám - Markó Péter: Egy tér az időben

remtve e kettős városközpont között egységet. A szakrális események sorát a Berzsenyi téren a Szent Márton-napi körmenet zárja.

Örök dilemma a filozófia történetében, hogy véges-e vagy végtelen a tér és az idő, illetve végtelenül osztható-e? Ha nem lehet végtelenségig osztani, mik a legkisebb alkotóelemei? Ha végtelenségig osztható, hogyan áll össze ösz- szefüggő tartalommá illetve kiterjedéssé? Nincs alapunk arra sem, hogy a teret végtelennek tételezzük, hiszen a végtelenség nem tapasztalható meg, végesnek viszont nem mondhatjuk, csak ha meg tudnánk mutatni a határait. Platón Timaioszában a tér „khóra”-ként, azaz „hely”-ként értelmeződik, amelyhez gondolati absztrakcióval juthatunk el csupán, és amely egyfajta mátrixként minden minőséget befogad. A világnak az alkotó démiurgosz általi megformálása előtt ez a puszta, kaotikus khóra létezett csupán, amelyben csak egyes helyeken és nyomokban voltak fellelhetők a rendezett struktúrák. Mir- cea Eliadét követve beszélhetünk szakrális és profán funkciójú terekről. Ez esetben a Berzsenyi tér a kettő együttese, hiszen ide épült a püspöki palota, a székesegyház, a vármegyeháza, a városháza. Világi és egyházi méltóságok, testületek egymásmellettisége szimbolikus értékű. Egyszerre töltötte be a közéleti fórum és a körmenetek színhelyének funkcióját, és pár lépésnyire odébb volt a vásártér is. ,A szent tér élménye teszi lehetővé a »világalapítást«” - írja Eliade. ,A szentség betörése nemcsak szilárd pontot vetít a profán tér formátlan meghatározottságába, nemcsak középpontot teremt a káoszban, hanem egyúttal áttöri a szinteket is, ezáltal kapcsolatot teremtve a kozmikus síkok a (föld és az ég) között, lehetővé téve az ontológiai átmenetet az egyik létezési módból a másikba. (...) a világ annyiban fogható fel világnak, kozmosznak, amennyiben mint szent világ nyilvánul meg.” A vallásos ember magára vállalja a felelősséget, hogy megteremti magának azt a világot, amelyben lakni kíván, ezzel egyrészt kozmikussá teszi a káoszt, másrészt saját kis kozmoszát is megteremti. Székesegyházat, püspöki palotát építeni a közösségnek élet- fontosságú kérdés, ugyanis meg kell teremteni azt a világot, amiben élni akar, vagyis meg kell ismételni a Teremtő művét, a kozmogóniát. Ugyanakkor minden városrombolás visszaesés a káoszba. A Berzsenyi térrel kapcsolatban mindkettőre akad példa. Mária Terézia 1777-es döntésével megalakította a szombathelyi egyházmegyét. Az első püspökké kinevezett Szily János a kis mezővárosból püspöki várost formált: bölcseleti akadémiát, papi szemináriumot, könyvtárat, nyomdát, múzeumot alapított, 1778-ban püspöki palotát építtetett. Megépültek a székesegyházi kanonokok házai, és 1791-ben elkezdődtek az új székesegyház nyolc évig tartó építkezései. Szily püspök a „káoszból” .kozmoszt” teremtett. 1945 márciusa támadás a kozmosz ellen, hogy újra a káosz, a pusztulás, a sötétség uralkodjon. Miként Géfin Gyula írja: „1945. március 4-én székesegyházunk bombatámadás áldozata lett. Azóta a Sión pusztulását sirató próféta keserű fájdalma él szívünkben. Székesegyházunk üszkös falai minden ékességüktől megfosztva panaszosan merednek az ég felé. (...) Sión utai szomorkodnak, azért, hogy nincsenek, akik az ünnepre jöjjenek. Minden kapui elromlottak, az ő papjai sírnak, és ő maga elnyomatott a keserűségtől. (...) Eltávozott Sión lányától minden ékessége. (...) Az ellenség kezét vette annak minden szépségére ... (Jeremiás siralmai 1, 4—12). ’ A káosz 45-éves uralma a Berzsenyi tér deszakralizációjának a története. A lebombázott városháza helyett pártszékház épül, a „célszerűség” jegyében. Le Corbu740