Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések

utakról könyveket jelentetett meg - hosszabb szöveget tett közzé a filmről. Amolyan mozaikos dolgozat volt ez, melynek egyik része filmforgatókönyvet kínált. Az volt a lényege, hogy a kamera - mindennemű kommentár vagy zenei aláfestés nélkül - Tito színes képét filmezi egy álló órán át, majd végül megjelenik a felirat: Ez Josip Broz Tito volt. Az adott helyzetben, amikor Tito mellesleg épp a diktatúra megszilárdításán fáradozott, Mandic gesztusa szentségtörésnek számított. A másik számunkat pedig azért tiltották be, mert a kezdő Rózsa Sándor szatirikus karcolatot tett közzé, amelyben a rendszer két gyenge pontját vette célba. Arra a poénra alapozott, hogy minket melósként és magyarként egyaránt kizsákmányolnak. Ez úgyszintén szentségtörésnek számított, mert a hatalom úton-útfélen azt hangoztatta, hogy Jugoszláviában a nemzeti kérdés, apróbb fogyatékosságok ellenére, meg van oldva. Mindkét számunk elúszott tehát, a hatalom azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem pereket konstruált Tolnai Ottó fő- és felelős szerkesztő és Rózsa Sándor ellen. Végigültük, végigszorongtuk ezeket a pereket, és be kellett látnunk, hogy a fele se tréfa, hiszen mindkettőjüket feltételes börtönbüntetésre ítélték. Bár választási lehetőségünk nemigen volt, nem lehetett megkerülni a hogyan tovább kérdését. Ha abban állapodtunk volna meg, hogy fittyet hányunk a hatalom drasztikus eljárásának, akkor harmadik lépésként alighanem megvonták volna tőlünk a dotációt, vagy - ami még rosszabb lett volna - kívülről varrtak volna a nyakunkba fő- és felelős szerkesztőt. Azokban a napokban szinte éjt nappallá téve üléseztünk, nem találva a kiutat. Végül valakinek az az ötlete támadt, hogy vállaljam el a felelős szerkesztést, hiszen a szerkesztőbizottság tagjai közül politikailag talán én vagyok a legkevésbé kompromittált. Hosszas töprengés után vállaltam el a feladatot, azzal a feltétellel, ha Tolnai Ottó szerkesztő marad. Ezt a javaslatot az alapító és a párt is elfogadta. Ma is úgy látom, hogy az adott pillanatban — természetesen nem azért, mert rólam volt szó - ennél jobb megoldást nemigen találhattunk volna. Azzal, hogy Tolnai Ottó továbbra is szerkesztő maradhatott, a külvilág előtt meggyőzően bizonyítottuk, hogy a hatalom húzásaival valami nagyon nincs rendben, ugyanakkor pedig Tolnai Ottó jelenléte a folytonosság biztosítéka is volt. Amikor a megtorlás után elkezdtük csinálni a lapot, eleve abból indultunk ki, hogy a folytonosságot mindenáron fenn kell tartanunk. A második nemzedék kiemelkedő tagjai: Thomka Beáta, Juhász Erzsébet, Danyi Magdolna, Bognár Antal, Böndör Pál már köztünk voltak. Biztosítani kellett számukra, hogy adott pillanatban átvehessék a folyóiratot. Ehhez azonban arra volt szükség, hogy egy átmeneti időszakra még vállaljuk a munkát. Nem mondhattuk, hogy kérem, mivel bennünket rondán meghurcoltak, átpasszoljuk nektek a labdát. 1974-ben aztán már tehertétel nélkül át lehetett adni a lapot Danyi Magdolnának és Bognár Antalnak, abban a meggyőződésben, hogy hozzájuk is újabb emberek fognak fölzárkózni, s így nagyobb törés nélkül, láncszerűen kapcsolódhatnak egymásba a nemzedékek.- Hogyan látja: e nemzedékekre az önálló, karakteres hang, vagy inkább a folytonosság volt jellemző?- Kapásból nem tudnám kifejteni, hogy az egymást követő nemzedékeket milyen domináns jegyek jellemezték. Azt hiszem azonban, hogy az Új Symposion szellemisége nagy vonalakban már a hatvanas évek elején kialakult. Ez a szellemiség természetesen változott idővel, ahogy maguk az idők is vál78