Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 7-8. szám - Dobri Imre: Történet és szövegszemantika

mellett találtam egy angol konzerves dobozt, Oxford őrnagy úrnak neveztem, és néha belelőttem. Az istállótól délre ház nagyságú hant sötétlett, friss, alig egy éves ásás, még nem nőtte be a fű se. Azt mondtam neki, te vagy Jakulevó. A puskámat elneveztem Anna-Mária Mohácsnak. Néha harangszót hozott hozzánk a szél, á, üdvözlöm, kedves Vera Domitun, bólintottam. Volt egy kecske, egy szelíd, de tartózkodó kos, néha előjött az erdőből, csupa sár, soha nem bántottam. Azt mondtam neki, te vagy Emil Arbanaszi. És így tovább. Neveket adtam, amivel persze neveket vettem el (Júlia Szunce, 156.) A neveket az

elbeszélő tehát megfosztja jelentésüktől, illetve elválasztja őket jelöltjüktől, és új jelöltekhez rendeli őket. A szavak eredeti jelentésének felszabadításával az írói tevékenységet modellálja, valamint azt a folyamatot, melynek során az elnevezés aktusa, mikéntje is reflektálódik a névben. Ez egyben jelzi a kötet Aktivitását is. Ebben a novellában a cselekmény szintjén történik meg az, amit a többi szövegben a narráció végez el, vagyis a hétköznapian referencializál- ható dolgok jelentései áthelyeződnek, a jelölők elszakadnak jelöltjüktől. (Az elbeszélő egy helyen ugyan azt is kimondja, hogy nem csak a tudatos írói tevékenység ad nevet a dolgoknak, vagyis kompetenciája nem mindenható: „...ha a befagyott folyón meghasadt a jég, hát minden egyes hasadásból egy emberi név illant a közeli falvak felé, hogy ott az éppen születő gyermek homlokára ereszkedjen." \Veronika Schwarz, 19.]) Az utolsó novella tehát keretbe helyezi az első „előszóval” a kötet történeteit, a különböző személyű és személyiségű elbeszélők történeteinek elbeszéltségét hangsúlyozva. Ráadásul a már hivatkozott Milenka Carica név itt is a tér neve lesz, vagyis újra megerősítődik a térre vonatkoztatott metaforikus jellege.

Mégis, annak ellenére, hogy szoros tematikai, szerkesztésbeli és elbeszélésmódbeli kapcsolat van közöttük, az egyes novellák nincsenek egymásra utalva. (Ezt már eredetileg önálló megjelenésük is jelzi.) Az egyes elbeszélések önmagukban is önálló egészként olvashatóak, mint azt a következő elemzés is mutatni fogja.

A kötetben a választott novella hagyatkozik talán leginkább a szövegszerű jelentésalkotásra, és ez tartalmazza a legtöbb írói önreflexiót, így bátran állíthatjuk, hogy ennek a vizsgálatával valami sajátosat tudhatunk meg Darvasi szövegeiről.

707