Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 7-8. szám - Dobri Imre: Történet és szövegszemantika
DOBRIIMRE Történet és szövegszemantika1 Darvast László Rozália Fugger-Schmidt2 című novellájának elemzése I. Darvasi recepciója Darvasi László a kilencvenes évek magyar irodalmának egyik legsikeresebb szerzője lett. Eme sikeresség nemcsak a kritikai fogadtatásban, hanem egy olyan általános népszerűségben is megmutatkozott, ami aztán „irodalmi sikertörténetként” való tárgyalását is eredményezte.3 Ennek okát „az egyre inkább elméletiessé váló szövegirodalom ellenében egy igen szubjektív, mesei meghatározottságú elbeszélői hang”4 artikulálódásával magyarázták. Műveinek befogadását a hazai kritikában azonban kétféle megközelítési irány jellemezte. Az egyik kritikai vonulat a „kontinuus-történetelvű eljárásmód”5 képviselőjét látta a szerzőben, s prózáját nem egyszerűen történetközpontúként, de a történetet „rehabilitálóként”6 határozta meg. E megítélés jegyében Darvasi írásai ,jól olvashatóaknak”, könnyen befogadhatóaknak, s mint ilyenek a „szövegirodalom” alternatívájának minősültek.7 Ennek az ítéletnek megfelelően novelláit sokszor nyelvi megformáltságuk figyelembevétele nélkül, egyoldalúan, csak a történetek felől vélték értelmezhetőknek. A recepció másik iránya a Darvasi-írások egyéb összetevőire és forrásaira igyekezett rávilágítani, így szövegeinek nemcsak nyelviségére, hanem intertextuális vonatkozásaira8 vagy szimbolikus - pszichoanalitikus - értelmezhetőségére11 is. Természetesen a recepció különböző irányai nem tisztán tagozódtak egyik vagy másik vonulatba, ám kétségtelen, hogy az örökölt kanonizációs stratégiák mentén (mint például a „szövegszerű” és „történetszerű” irodalom leegyszerűsítő dichotómiája) vita alakult ki a művek körül. Ezen a vitán az évtized végére az árnyaltabb megközelítéseket képviselő, több szempontot is magukévá tevő értelmezések léptek túl. A történet felőli olvasás elégtelenségére azonban Darvasi nagyregénye, A könnymutatványosok legendája is nyíltan „válaszolni” látszik. Szilasi László szerint jelentősége éppen abban áll, hogy „a szöveg esemény, történet és elbeszélés egymásrautaltságának tudatában, az elbeszélés erős feltagolásával és felsokszorozásával jelentősen megnehezíti a (nagy) történetekre koncentráló olvasást, és ily módon az események általuk történő megértését”10. A re- gényi narráció megszakítottsága és „m u 1 ti plikáeiója” megerősíti azt a tapasztalatot, hogy Darvasinál a történet „sokatmondósága” nem fedheti el az elbeszélés mikéntjét, az elbeszéltség fontosságát. Az értelmezésben tehát mi sem maradhatunk meg a történet szintjén. 703
