Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Molnár Zsuzsa: Háromszor egy perc
lógiai megállapítása: „Végül is ennek az elvárásnak [azaz a megértés folyamán a vizsgált »tárgy« megszólítja a vizsgálót] a hallgatólagos alapja: a nyelv iránti bizalom. Az a hit tudniillik, hogy a szimbólumokat hordozó nyelvet nem is annyira az emberek beszélik, mint inkább az beszél hozzájuk, hogy az ember a nyelv által, a logosz fénysugarában születik meg, mely minden világra jövő' emberre ráragyog.” (Ricoeur 1998, 146) Továbblépve Wittgensteinhez, az ő nyelvjáték-elmélete nem csupán Örkényhez, de általában a nyelv gyakorlatban való működtetéséhez, így a pragmatikához, és talán nem tévedünk olyan nagyot, a retorikához is kapcsolódik. Hiszen folyamatosan, egy-egy dialógusban hatás elérésről, irányítás megszerzésről van szó, ha elég tág teret adunk ezeknek a kifejezéseknek. A posztmodern többek között azt is sietett leszögezni, hogy nem kell folyton a nyelvről csupán mint a kommunikáció vagy információszerzés eszközéről beszélni, hanem tekintsük inkább ezek közegének, főként a dekonstrukció hangsúlyozza majd a megértés és az olvasás, mint kinetikus tevékenység elsődlegességét. Ismert a befogadó-tevékenységgel kapcsolatos belátás: egy nagyon bőséges jelentéskomplexumra épít egy szűk jelentésdefiníciót az interpretáció során, azaz az olvasatok mindig redukciók is egyben. Az első olvasatok után az Örkényi helyzetek egyszerűen abszurdnak, „érthetetlennek” tűnnek, látszólag egy-egy ismert, sokat használt szó fel nem ismerése, vagy másként használása körül folyik a vita. Kódolási-dekódolási kérdésről van szó bizonyosan, de a három történetet (és rokonaikat) is egybeolvasva nő az elbizonytalanodás: ki olvas (ért, dekódol) rosszul? Közös nevezőre lehet-e hozni a felek álláspontjait? A megoldást talán az hozhatja, ha áttekintjük a jelelmélet pár kérdését. Érdemes itt idézni Ricoeur megnyilatkozását ebben a témában: ,A jelentés fogalma megköveteli az egyértelműséget, az azonosság elvének definíciója logikai és ontológiai értelemben egyaránt megköveteli. Az értelemnek ez az egyértelműsége végül beleolvad az egyetlen és önmagával azonos lényegbe. ... Tehát az emberek közötti kommunikáció csak akkor lehetséges, ha a szavaknak egy értelmük van, azaz egyértelműek.” (Ricoeur 1998, 141) „Az értelemnek az értelemhez való viszonyában van az, amit a nyelv teljességének neveztem. Ez a teljesség abban áll, hogy a második értelem (jelentés) valamilyen módon benne lakozik az elsőben.” (Ricoeur 1998, 147) A Sokszor a legbonyolultabb... című egypercesben egy szó - csupán az egyik fél általi - fel nem ismerése okozza a kommunikáció sikertelenségét. Az Örkényi technikák közé tartozik a sűrítés és fokozás alkalmazása. Ha a beszélgetés céljának a gumimatrac kibérelését tekintjük, akkor az eddig tartó párbeszéd a következőképpen zajlik: Jeladónak a potenciális bérlőt nevezhetjük, hiszen ténylegesen ő ad a szolgáltató számára dekódolhatatlan jelet. A befogadó mindjárt a második kísérletnél - az elsőnél még fennállhat a rosszul hallás esélye - drasztikusnak tűnő stratégiát kezd el működtetni: feltételezi, hogy idegen kódrendszerrel találkozott, így nyelvet vált. Ráadásul már itt túloz - amivel kimutatja, hogy igazából minimális hajlandósága sincs az együttműködésre, de ez szempontunkból lényegtelen: hiszen a következőket mondja: „- Egy szavát sem értem.” 550
