Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 6. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem II.
kúszott és ráborult a halottra - nem szerette nézni az ilyesmit, felugrott az autóra, s ingerülten kiáltotta: - Indulás! - A sofó'r kapkodva indított, s úgy hajtott ki az udvarról, hogy a sövénykerítés egy részét is magával vitte jó darabig, a gondosan (és szeretettel) megfont gallyak végül is engedtek, kibomlottak, széttöredeztek, szertepattogtak, és soha-többé-nem-egyesülhetően elfeküdtek az út porában. Akkor már leszállt az este. Egyszer megkérdezte Huang Van Duant egyik társa a föld alatti iskolában (akkoriban mindannyian azt hitték, hogy iskola nem is lehet másutt, csak föld alatt vagy barlangban, vagy a legsűrűbb dzsungel mélyén): - Akkor te nem is ismerted az apádat?- Nem ismertem, de mintha öröktől fogva ismertem volna - mondta Huang Van Duan. - Néha álmodok is róla. Komolyan. És amikor felébredek, mindenre emlékszem, egészen tisztán. A hangjára, az arcára, a keze simítására. És olyankor nem is sírok, tudom, újra álmodok vele.- És igen?- Igen. Múltkoriban a nagyapámról mesélt, aki bottal ment rá a tigrisre.- Na ne!- De, de! Egy szál bottal.- És ő győzött, mi?!- Nem ő győzött.- Az más, akkor mondhatod tovább... Bár az a véleményem, hogy hallhattad te ezt mástól is, anyádtól, testvéreidtől, akárkitől. Hallottad, aztán visz- szaálmodtad.- De nekem olyat is elmondott, amit rajta kívül senki sem tud, amit már senkinek el se mondhatott. Hogy mit akart azzal a pipafejjel. Azt farigcsálta a nagyapám, mikor a tigris rátört a tehénkére, apám attól fogva, hogy megtalálta ott az erdőszélen, mindig magánál hordta emlékeztetőül. Azt akarta felmutatni azoknak a semmi katonáknak. Azt akarta elmondani, hogy aki ember, az nemhogy rongy parancsnokkal, de a tigrissel is szembeszegül.- Hiába.- Az már mindegy.- Lehet.- Biztos... Én nem hallomás utáni visszaálmodás, akármit is mondasz... Az anyám, az lehet. Pedig őt ismertem, hároméves voltam, mikor ellobbant.- Ellobbant?- Ellobbant... Akkoriban nagyon eluralkodott a kakaslábfű a rizsföldeken, minden nő gyomlált, aki tehette. Egy közelben dolgozó asszony mesélte később: „Csak azt láttam, hogy anyátok a vízben fellángol, aztán elindul kifele, majd megfordul, s vissza. Mint egy lidércláng. Csak hát nappal volt. Rohantunk, de mire odaértünk, már nem volt mit tenni. Ellobbant. Mintha egy elfeketedett üszkös fadarab hevert volna a vízben. Mikor elindult kifele, biztos ezt a pulyát akarta volna menteni, vagy csak utoljára megérinteni, de aztán talán eszébe ötlött, hogy akkor egy lángból kettő lesz, s visszafordult”... (A DNS felfedezéséért Nobel-díjjal kitüntetett F Crick nemrégiben azzal a feltevéssel állt elő, hogy az álomnak, pontosabban a gyors szemmozgásos - angol rövidítésben RÉM - alvásnak a tulajdonképpeni biológiai feladata az agykéreg idegsejt-hálózatában létrejött nemkívánatos kapcsolatok, kölcsönhatások megszüntetése. Egyszerűbben: némelykor azért álmodunk, hogy felejtsünk. Per535
