Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Bratka László: Gondok
BRATKA LÁSZLÓ Gondok „Hány éves vagy Lacika?” - szólt ki egy hang a sötétség függönye mögül, egy helyen pedig a sötétségbe, mint kesztyűbe belebújva, rám mutatott egy kéz, amelyet a fekete háttér miatt nyilván nem láttam, viszont tudván tudtam róla. „Hogy lennék én Neked Lacika, amikor küzdők az elmúlás ellen, jelet hagyok, amikor költői gondolataim vannak — válaszoltam önérzetesen —; például ilyen: gyerekkoromban, olyan negyven éve, az emberek rideg munkahelyük és puritán otthonuk közt a legrövidebb egyenesen surrantak behúzott nyakkal a bebádogozott ég alatt. Most viszont alig találják az utat és sokáig kóvályognak a fémszivaccsal bélelt munkahelyük és puffasztott műanyag otthonuk közt az úton, a színes graffitikkel telefújt ég panoráma-kupolája alatt az áradó információk miatt percről percre változó terepen.” ,daj, Lacika, Lacika, ez minden? Ez úgy nem hat rám, mint ahogy a robogó mozdonyt nem állítja meg néhány elébe dobott üres cipődoboz.” Ezután az elmúlt korok azon nagyjaival való személyes ismeretségemmel, cimboraságos viszonyommal dicsekedtem Neki, a hang kibocsátójának, a kéz talapzatának, akiknek neve kevesek által olvasott könyvek címlapján szerepel, vagy róluk szólnak a könyvek. JEz már jobban hangzik, Lacika, de a két, gömbbé zárhatandó fél-szféra közül még mindig csak az egyik. A másik például olyasmi lenne, hogy meg- hódoltatod a Disznófejű Nagyurat és püspöklila foltot tétetsz vele lyukas pepita nadrágodra.” Azóta a Mőbiusz-szalagként egymásba csavarodó másodpercből és végtelenségből más se hallatszik ki, mint: .Lacika, Lacika, aj-jaj, haj-jaj, Lacika!” 49