Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Írottkő Stúdió
ÍROTTKŐ STÚDIÓ V Az öregasszony és a szoptató anya nem szóltak bele a férfiak dolgába. A ponyva alól kandikáltak ki, a kölykök pedig leugrándoztak a kocsiról. A három járni tudó kölyök Kumar körül sündörgött, a legkisebb lány pedig ugyanazzal az ujjá- val érintette meg a fiú ruháját, mellyel előtte a taknyos orrában turkált. A kicsik roma nyelven próbáltak szót érteni vele, de hiába, mert ő egy kukkot sem értett az egészből. Ekkor eszébe jutott, hogy tudja, hogy van az elefánt angolul, s mivel azt hitte, hogy az elefántok csak az ő hazájában vannak, ezek az emberek biztos rájönnek arra, honnan jött és hová akar visszajutni.- Elephant! - kiáltotta.- Aaa, éléphant - válaszolták a cigányok.- Most már értem! - kiáltotta az egyikük. — A fiú biztosan eltévedt, s ahhoz a cirkuszhoz tartozik, amelyik pár nappal ezelőtt járt erre. O lehet az, aki az elefántokkal szerepel, ez magyarázza a furcsa öltözetét is. Hát ő egy cirkuszos! A jószívű cigányok úgy döntöttek, elviszik Kumart a cirkuszhoz, vagy legalábbis az első városig, ahol megkérdeznek valakit, merre ment a társulat, s telefonon szólnak majd nekik, hogy előkerült az elefántos fiú. A mosolygós arcok bizalomgerjesztőn hatottak Kumarra. Megkínálták egy szelet kenyérrel, egy ismeretlen gyümölcsöt is adtak neki, majd továbbálltak. A Nap már égetett, a forgalom pedig egyre nőtt. A kocsi lassan haladt, az edények csörömpöltek...- Nem hajtottak-e ki minket is, akár e kölyköt, találomra az életbe? - kérdezte a cigány a feleségét, amikor hátranézve megpillantotta a kocsi végében meghúzódó Kumart. A délután folyamán néhányszor megálltak; először a kancát és a csikót etették meg, és a hordót töltötték tele vízzel. Majd miután óvatosan és alaposan körülkémleltek, kifosztottak egy veteményeskertet, megkopasztották az útmenti zöld diófákat, segítségüket kínálták fel két szüretelő gazdának, akiktől fizetségül csak ennivalót kértek és engedélyt, hogy a közeli pusztán letelepedhessenek egy időre. Kumar zötykölődött a kocsin, hallgatagon és elhúzódva a többi gyerektől, akik állandóan csipkelődtek, röhögcséltek, tépték egymás haját, sipítoztak. Hú, mennyi esemény zajlott le életem utóbbi pár órájában! - gondolta Kumar, miközben az otthoniakon járt az esze, Rajivon és Agiron, e két barátján, akikkel mindig azon versengett, melyikük tud távolabb köpni, a naplementére gondolt Bombay szegénynegyedei fölött, a vöröskés fényre, mely megcsillant az ólomtetőkön, majd kimerülve, lassacskán álomba merült... Apja kertjében ébredt egy mangófa alatt. A házbeliek körbevették és kérdésekkel ostromolták a gyereket, szemlátomást örültek annak, hogy a fiú felkelt. Azt mesélik, Indiában mindenféle csodák léteznek, az is megtörtént egyszer, hogy egy ksátrija elaludt a saját mennyegzőjén, és csak huszonnyolc évvel később ébredt fel, amikor felesége a negyvenedik születésnapját ünnepelte, s állítólag még mindig szűz volt. Kumart a házba kísérték. Odabent elsőként az apja szólalt meg:- Tizennégy órán keresztül úgy aludtál, mint egy halott.- Nem aludtam! - ellenkezett a fiú. - Angliában jártam!- Azt akartad mondani, Angliáról álmodtál, ugye, fiam?- Nem - szögezte le Kumar -, ott voltam. Majd hosszan ecsetelte az élményeit, akár egy sokat megélt öregember, nem is sejtve, hogy ebben a pillanatban iszonyú idő tombolt Brazília délnyugati részén, ahol fél óra alatt több ezren hontalanná váltak. Ezen az estén a Singh család otthonának, utcájának és világának középpontjába a legfiatalabb gyermek került, aki - kezdtek összesúgni a háta mögött - szerintük egy látnok. Máskülönben honnan tudhatna egy ötéves gyermek annyi mindent Angliáról, ha egyedül még az utcát sem hagyta el?
