Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Molnár András: Kínai novellák
„kínai novella” mindig a dolgok láthatatlan, egyszerű, ám hétköznapi összefüggéseiben jelenlévő ontológiára koncentrál. A keleti vidja (~ éberség) imperatívusza éppen a dolgok mája-fátylán túl felsejlő, szinte képtelen kapcsolódásokra hívja fel a figyelmet. A koan (~ paradox találós kérdés) igazságára. A ,piinden megtörténhet és a minden (mindJegy”-ség igazságára. Egy ,kínai novella” hasábjain a leghétköznapibb jelenségek is - mint amilyen például egy cseresznyevirág földet érése - a létet magyarázó csodaként ismerhető fel. Dar- vasinál azonban éppen az ellenkezője (?) történik mindennek: a legnagyobb csoda - mint például egy sárkány csontjainak előállítása - is a lehető leghétköznapibb jelenséggé válik, ám fontos, hogy semmiképpen sem azért, hogy ezzel elveszítse saját ontológiáját, hanem éppen azért, hogy a szemlélhető, tapintható mó/a-világnak kölcsönözze azt. (,,A költő azt magyarázta úrnőjének, hogy a csodák mindenekelőtt illetlenek. A csoda magányos, mert nem kötődik az élet rendjéhez, nem igazodik a földi törvényekhez, éppen ellenkezőleg, kimutat az életből.”4) Darvasi .kínai novellái” így eltolódnak a varázsmese (európai) fantáziahi- rodalma felé, hidat verve, („fehérkavicsos”) utat rakva a kettő közé. A fantázia hangsúlyos szerepét megszokhattuk Darvasitól, korábbi munkáiban szintén központi figurája lehetett az értelmezéseknek. Am a jelenségek birodalmában a fantázia által létrehozott, s szinte tapintható („élő”) metaforizáció a .kínai novella” és a „varázsmese” párbeszédében egy abszolút modern horizont felé „inti” az olvasót: a műalkotás nyelvisége felé. Egy irodalmi alkotás jelenségvilága ugyanis nemcsak a szemantika fikciójához köthető, hanem a betű materialitásához is. S Darvasi kötete lépten- nyomon a szöveg nyelviségére hívja fel az olvasó figyelmét, így a fantázia me- taforizációkon keresztüli működését nem csupán a szemantika fikciójában, hanem az ezt létrehozó nyelvi forma bravúijában is tetten érhetjük. Ugyan egy „igazi” kínai novellában a szöveg nyelvi horizontja szintén hangsúlyos szerepet kap, ám nyelvisége mindig megmarad a szemantika fikciójának konstitutív részeként. Darvasinál ellenben a történetek tanulsága az őket létrehozó (egy keleti horizont számára abszolút a mája-világhoz tartozó!) nyelvi forma tanulságává válik. (Érdemes felfigyelni arra, hogy egyébként a novellák meglehetősen közhelyes értelmezési horizonttal rendelkeznek...) Önmaga nyelviségének az előtérbe állítását - másképpen: a .kínai novellától” a .modern fantáziameséig” való eljutását (a fehérkavicsos úton) - a szöveg nem csupán a már fentebb említettekkel éri el; a szövegben hemzsegnek a nyelvre való tematikus hivatkozások. Csupán pár példát említek (a fentieken túl). Tien Tan hadvezérnek betiltott könyveket kell őriznie, aztán a legutolsó őrtoronyban - ahol „egyszer minden embernek felkel a nap”5 - elfelejt beszélni, aztán újra megtanul, s valami olyasmit őriz, ami a lényéhez tartozik, de szava nincs rá, amíg szolgál, megnevezni és érinteni nem tudja6. A Csej Ve nővérek gyilkosának nincs neve (118.), ám a névtelen fejedelem azért könyörög, hogy a szolgáját Csiének nevezhesse (52.), s a másik névtelen fejedelem sem tudja meg soha, hogy miért nevezi népe félfülűnek (43.), továbbá Yüo Fen- re is a neve miatt vadásznak (99.). Alojangi „dögök azért vannak többen, mert ők többször beszélnek róluk”7. Csou fejedelem minden erőfeszítésénél erősebb a szóbeszéd (37.); a névtelen építész ifjúnak nem mondhatnak sem igazat, sem 474
