Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva
nyeid a gazságaid, ronda kis démonok. Ők, a szolgáid tartanak pórázon; úgy táncolsz, ahogy fütyülnek. Nem szabad vagy, hanem nevetséges.- Ó, te kis édes, örök, kertészinas! Maradj a szerepednél, az okoskodás rosszul áll neked! Ne vitatkozzál te énvelem!- Már akartam ajánlani. Szedd a sátorfádat!- A morcosság...- Ez parancs! - A fehér öltöny előre mozdult, Fényi tánclépéssel kitért előde.- Naná! Természetesen. Mi más lehetne? Aparancsot pedig teljesíteni kell. Mert ha az ember ellazsálja, abból nagy baj lesz. Gondolkodás! Bizony, ahol nincs parancs, ott kicsírázik a gondolat. Egyszer csak azon veszed észre magad, hogy rágod a körmöd, és szemügyre veszed ezt a két bőrös szart, és összeméred magadat velük. Innen egy szusszantásnyira megpendül benned a kérdés, ott belül, legislegbelül, ahol Ő fészkel benned, hogy ugyan vajon miért éppen ezekkel kezdi újra? Hiszen ezek silányabbak a hangyáknál, amikkel először próbálkozott. Betegek, roncsok, hülyék...- Háromig számolok...- Vajon miért nem téged próbál ki? Nem bízik benned? Évmilliárdok óta csúszol-mászol előtte, s mégis, még mindig gyanús vagy?- Egy...- Az is maradsz az idők végezetéig? - fölemelte mutató ujját - Vagy Nagyúr létedre vacakabbnak számítasz az Ő szemében ezeknél? Méltatlanabb volnál? Hasznavehetetlenebb? Alacsonyabb rendű? Leprább? A doktor hevesen szorította Decibella Tonna félelemtől remegő, vastag húsát, és erősödött benne az elszántság: ő bizony kikéri magának, és megmondja ennek a Fényinek...- Kettő...- Csak számolgass nyugodtan. Háromig tudsz, addig terjed a hatásköröd. A főnököd veszteni fog újra. Megint elnyerek tőle egy világtörténelmet! — Akkorát: nevetett, hogy a diófa hasadozni kezdett. — Már azt sem tudom, hova rakjam őket, teli van velük a padlás!- Három! Fényi úr eltűnt. Vele Alida, a teve, a tyúkudvar kerítése mellől, a kerti bútor, a sátor, a DVD, a whisky, a nyalókahegy, szóval az összes szajré. Eltűnt a fehér öltönyös cukrász is. A két ember a földre huppant. Gusztáv doktor sebei ismét fölsajdultak, Mariból viszont elszállt a félelem. A lakoma undok maradványai láttán elhatározta, hogy ő mostan beindul mint a gőzmozdony, és rendet rak ebben a - tizenöt jelzője szolgálatkészen ugrott a nyelvére. Kiköpte őket, s csak ennyit mondott:- A kertben. 421
