Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva

A teljes névsor áttekintése nélkül is kiviláglott, hogy Decibella Tonna Donna csupán mintegy naplófőkönyvként összesítette elődei legharsányabb vonásait. Mégpedig olyan tulajdonságokat, amelyek között nevelkedett és élt. Valamennyit sajátjaként ismerte, sőt belakta. Miért firtatta volna velük kapcsolatban a helyes-helytelen kérdését? Aki vinni akarta valamire, az az általános gazdaságkori szabályok szerint vizsgálódott: hasznos - ráfizetéses, kellemes - kellemetlen, izgató - unalmas.

A nők már csak ilyenek, állapította meg tudományosan és tapasztalatilag. Amióta a fejlődés a családot megszüntette, és az amazontársadalmat állította a helyére, azóta a nők a férfiakat leginkább szexuális desszertként tartották a leszbikus főmenü színesítésére. Tudományos dolgozatok ezrei igyekeztek bizonyítani, hogy a férfi-nő megkülönböztetés valójában puszta előítélet, amit azért kell fönntartani, hogy a férfiak alsóbbrendűsége igazolható legyen. A hímivarnak pedig vagy átvették a régi szakirodalomban említett hagyományos női föladatokat és szerepeket, hátha így megtartják őket. Az asszonyok folyamatosan tapasztalták, hogy a férfiak undorító buliokok, nyámnyila csúszómászók, kétbalkezes konyhai csótányok, vagy rókaszagú alkoholisták, mint Gusztáv professzor, vagy valamennyi, mint Gusztáv professzor.

Azt is elfelejtetted, amit egy férfinak tudnia kellene - zökkentette vissza az érvényes-érvénytelen tudás dilemmájába az a bizonyos száraz hang.

Ki vagy te? - tért ki kérdéssel a vád elől Gusztáv, de nem választ kapott, hanem oktatást: magadtól kérdezz, öcsisajt! Eleredt az eső. Előbb néhány tétova csöpp, aztán összefonódván nekibátorodtak. Gyűltek és híztak, végül szinte egyetlen tömbben szakadt le a földre az ég.

Az angyalok - Isten megképlett gondolatai - tüstént fölkerekedtek. Szárnyuk- ból-testükből búrát képeztek a kert fölött, mert bizony eső gyanánt sár zuhogott. A világ sara, ami akkor az égig verődött. A felhők idáig bírták hurcolni a bolygó körül. Mostanára elfáradtak, vagy elunták, s leejtették. A sűrű latyak mosta-verte a romokat. A még álló falmaradványokat ledöntötte, ami fölül volt, azt alulra sodorta, a gödröket, az üregeket föltöltötte, az utcákba folyómedreket vájt, a hajdan pompás járművek roncsait, a tarka hirdetőoszlopokat, táblákat, vezetékeket és traverzeket lehordta a völgyekbe, és betemette - egy messze jövendő ércbányájának. A hömpölygő sártenger körülfutotta a dombot - a tetején fekvő kertet fenyegetve. Am oda csak a föntről érkező zuhatag igyekezett lecsapni. No, ezt hárították el az angyalok: a sűrűjét oldalra terelték, a tiszta vizet a kertre szitálták dús ködpermetként. A kertben sötétebb lett a leghomályosabb éjszakánál, mert fönt sárkupola, belül áthatolhatatlan pára. Sehol egy fény, ami bármilyen irányt mutatna. A levegő hamarosan lehűlt.

A fészerbe beomlott a sűrű, nyirkos homály. Gusztáv professzor kínjait legyűrve föltápászkodott és magára tekerte a ponyvát. Belülről rummal hevítette poszka szervezetét.

Marie-Therése Decibella Tonna Donnát a baromfiudvar előtt érte az időjárás visszaállta. Újabban rákapott a társaságra. Szájában nyalóka, térdén keresztben Gusztáv professzor vadászpuskája, előtte a drótkerítésen túl a ka398