Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Műmelléklet
VARGA GÉZA FERENC MŰVÉSZETÉRŐL Varga Géza Ferenc (1950-2002) szobrászművész már nem élhette meg a párizsi Magyar Kulturális Intézetben nyáron rendezett „Fáskör” kiállítást, ahogy nem szelektálhatott a Fregatt Galériában bemutatott grafikai tárlatára sem. Franciaországban munkái Húber András, Orosz Péter és Samu Géza (1947-1990) művei társaságában voltak bemutatva. A kiállítás sikerét jelzi, hogy ugyanezt az anyagot - kisplasztikákat, szobrokat, installációt - a stuttgarti társintézet idén ősszel szerepelteti kulturális ajánlatában. A Fregattban Varga életművének olyan szeletét láthattuk - Nagy Gábor Mihály válogatásában és rendezésében -, amit ritkán osztott meg a szakmával, barátaival. A kiállításon közel három tucatnyi grafika szerepelt; tusrajzok pár ceruzarajzzal kiegészítve. Sem szignó, sem datálás nem volt rajtuk, holott kész, befejezett munkákat láthattunk. Varga nem tartotta fontosnak aláírni műveit, gondolta, van még ideje erre. Nem volt. Ez a kiállítás még az ő beleegyezésével indult, nem tudhatta, hogy posztumusz lesz. A fenti két bemutató nagyon szűk, illetve specifikus szeletét adhatta negyed- százados életművének. Az ouvre-nek csak mellékága a grafikák, eredeti rajzok, ugyanakkor tudjuk, hogy nem vázlatokkal állunk szemben, hanem az életműbé tökéletesen illeszkedő anyaggal. Vannak itt szobortervek, installációk előképei, szobrászrajzok, a szobrokkal feleselő, azokat két dimenzióban elmesélő munkák. A történet ugyanaz, mint az életmű legfontosabb vonulatát képviselő kisplasztikák, szobrok, nagyméretű köztéri munkái, installációi, térberendezései, a tájba illeszkedő, a tájjal beszélgető művei esetében. Műtárgyainak, műtárgyegyütteseinek leggyakoribb anyaga a fa volt, de mindenféle természetes anyaggal dolgozott, egyaránt beépítette művészetébe a követ, a gránitot, a márványt. Olyan műveket alkotott, melyek az idővel dacolnak, de tűzből és jégből is létrehozott múlékony műtárgyakat. Varga alkotói munkásságának alapvető jellemzője a természet-közeliség, az organikus lét saját szobrászi nyelvére való lefordítása és interpretációja, a forma egyéni megfogalmazása. Műveinek közös tulajdonsága, hogy mindig és mindenhol a szerves létre utaló formákkal, motívumokkal dolgozva a „natura morta” anyagait használta fel: teremtőt játszott, életre keltette a kiszáradt fát, letört galy- lyat, kivágott nádat, földre fekvő bambuszt, állati dögök-tetemek csontjait, halak bőrét, vízpartok mosta követ, ársodorta kókuszdiót, növények kiszáradt termését, húsát vedlett gyümölcsmagot, kérgesedé héját, külső és belső vázpilléreket. A „haláltánc”-ból megtérő anyagok művészetté, szobrokká álltak össze, a „danse macabre” örvénylő körforgása végén plasztikák születtek Varga keze nyomán.
