Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Prágai Tamás: "... mert lakni jó ez a föld..."
PRÁGÁI TAMAS mert lakni jó ez a föld...” AMBRUS LAJOS: LUGAS Mikor Ambrus Lajos könyvét veszi a kezébe az ember, könnyed sétára indul - mert egyszerre ott van, „a mi falunkban”, Hetyén, Kemenesalján, Szombathelyen, a tájban, amely most rövidebb-hosszabb ideig elmélkedésre késztet. A séta könnyed, mert bizonyos könyveket eltéveszthetetlenül jellemez valamely korhoz sem igen köthető kedély (Mikszáth vagy Jókai munkája, akikről sok szó esik Ambrus esszékötetében is, vitán felül ilyen), és tág horizontú. Sétálni jó, írom le a sommás mondatot. Tág horizontú, mert a háztól máris fel, a Kissomlyó felé visz az út meredeken, ahonnét a „nyugati országrészek” felé, a nagyobb, testesebb tanúhegyek, a Ság és a Somló felé nézünk, délnek alighanem látszik a Bakony (állítom helyre magamban az elképzelt tájképet, hiszen valójában nemigen jártam arrafelé), aztán nyugat felé tiszta időben az Alpok. Valós helyrajz és valós táj az alapja, .kontextusa” Ambrus Lajos elmélkedéseinek, és épp ezért filológiai és eszmetörténeti kutatásai sajátos helyi értékkel is bírnak (mivel a táj- és helytörténet elsősorban a helyben lakók önismeretének, „öntudatának” ügye). De amint fölfelé kapaszkodunk a szőlősorok és ritkás gyümölcsösök közt, tágabb, átfogó kilátás nyílik. Egy elképzelt „időtérképen” is elindulunk valamerre, hiszen „a szőlőpászmák derűs vonalvezetései között kézenfekvő... a visszamerülés időzuhanásokba, utazások mélységeibe...” A séta mind tágabb világok felé vezet, a konkrét látvány különös áttételek sorát, sorjázását indítja el. A látvány ilyen elmélkedő értelmezése akár olvasáshoz, vagy egyfajta olvasáshoz hasonlítható. „Marcel Proust is erről beszél egy, az olvasás szédítő élményeiről és látomásosságról szóló traktátusában: azt mondja ott, hogy minden felvillantott kép, emlék, helyzet, figura vagy viszony felidéz egy olyan, mástól eltérő csodás helyet, amelynek egyszerűen szeretünk-szeretnénk a szívébe hatolni.” Mintha ez a prousti látomásosság jellemezné Ambrus könyvét is, a metonimikus összefüggések érzékeny hálózata, ahol „egy apró, hétköznapi semmiség, egy semmi kis élmény, a teába mártott madeleine-sütemény íze... megrendítő gondolatzuhatagot, víziókat és szédítő regényfolyamokat zúdított elő az emlékezet dzsungeléból”. Ennek az elmélkedő értelmezésnek már csak apropója a táj, mellyel való kapcsolatát azért mindvégig őrzi. Proust mellett még egy nevet kell említenem: Montaigne-t. .Könyvtárszobám kerek helyiség — írja az Esszék szerzője —, s csak annyi szabad hely van benne, amennyi íróasztalomnak és székemnek kell; ha körülnézek, áttekintem 380
