Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon
Hosszan gyönyörködik a szövegben. Könnyen és simán mozog a henger, hova lett a kibírhatatlan harckocsi-nyikorgás? Újkorában se működhetett ilyen nagyszerűen. Annyi kiló aranyat ér a fiatal műszerész, ahány kilót nyom a súlya. Kiáltanék, kiáltással, amú'e mindenki más süket, ami visszhangtalanul- mint a kilőtt lövedék - elakad a húsban. Végre hibátlanul gépelhet, „pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen”. Legépelheti a verset elejétől végig. Minden felgyülemlett írását. Kiáltanék, kiáltással, ami a valaholig csattan, a valaholig, ahol vagy- tévedhetetlenül - magabiztos készenlét. De akárhol: Fentragad a szalag. vagy mert lenned kell, így nem lehet gépelni, a szalag eltakarja a szöveget. Nem látszik az esetleges betűhiba. Az író visszanyomja helyére a szalagot. hogy lehess számomra. Számomra társtalan. Állj, ne tovább! Az utolsó verssor fokozatosan elhalványult. Nem kaphatott festéket a szalagról. Hát ez meg mi? Az író ütögeti a billentyűket, de hiába. Az a kis fémkeret, amin átcsúszik gépelés közben a szalag, és minden egyes billentés felugrasztja a hengerre, lent marad. Mozdulatlanul. Nagy a csend. Pisszenéstelen. Az első műszerész, aki becsületesen dolgozott. Óra ketyeg a háttérben. Felzúg egy motorkerékpár az utcán, az ablak alatt sivalkodva nyeli a gázt és eltávolodik. Még nagyobb a csend. Negyedik jegyzet Ha nem volnék író, nagyon elkeserítene az a tény, hogy milyen önző a világ, mennyire haszonleső a felebarát. Sok emberre úgy hat a pénz szaga, mint vadállatra a véré. Ó, az udvariasság szánalmas fintorai! Tudom: az önzés kérdése nem egyszerű. Mégis igyekszem megérteni, értelmezni. Megszületünk, és hogy-hogy nem — a legelemibb nevelés, a fogalmak, az én lényegének tisztázása nélkül - az alighogy gagyogó, ügyetlen kis pelenkás palántában felüti fejét az egyéni lét sírig tartó áídása-csapása: az önzés, az egoizmus. Hogyan fejlődik ki? 33
