Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Kárpáti Tünde: Kilencvenöt év Ördöge

Legtöbben izgalmas meséje, merész formája, szilárd fölépítése, sziporkázó elmésségű nyelvezete, eddig magyar darabnál nem tapasztalt dialógusvezetése miatt halmozták el dicséretekkel Az ördögöt. (Bár néhányan szellemességét a Wilde-darabok utánzatának tartották.5) Kárpáti Aurél - a drámaíró egész pályája alatt egyik leghűségesebb kritikusa, aki ekkor írt először Molnár-darabról - impresszionista kritikájában egyenesen „az első modern, magyar vígjátéknak”'1 kiáltotta ki Az ördögöt. Móricz Zsigmond is rajongott érte, a vígjáték elsőségét abban látta, hogy „a művészet világnyelvén úgy van megírva, hogy azt a magyarságon túl élő művelt nagyvilág nemcsak megértette, hanem magáénak is találta”7. Kosztolányi Dezső - Lehotai álnéven - a Budapesti Napló hasábjain „egy lélektanilag megokolt, analitikus finomsággal szőtt cselekmény festői szőnyegéről”8 beszélt. Mások is a darab pszichológiájában látták egyik legnagyobb erényét, mégpedig abban, hogy a cselekményt teljesen lecsupaszította és ezzel gyakorlatilag csak a pszichológiai elemzést, vagyis két lélek monológját hagyta - mint nem túl hálás témát - a színpadon. Ez a téma újdonságával azonban nagyon jól hatott a század eleji színpadon. Nem szabad elfelednünk, hogy ez az az időszak, amikor Freud tanai kezdték meghódítani a pesti olvasóközönséget. Ratkovszky Vince e kérdéskörrel kapcsolatban azt nevezte igazán újnak - és ezzel a közönség számára roppant érdekesnek —, hogy Molnár épp azokat a lélektani momentumokat emelte színpadra9, amelyek eddig a színek mögött szoktak történni. Az érdeklődés fokozásának elérése érdekében tett motívumkiemelés jelentős szerepet játszott abban, hogy a korabeli kritikusok ezt a vígjátékot mind tárgyára, mind formájára nézve a századelő drámáitól elütőnek érezték. S valószínűleg ebben a technikai fogásban kell keresni a darab hatalmas sikerének titkát is.

Am a siker és az újdonságszámba menő téma nemcsak dicsérő recenziót hozott a drámaíró számára - ahogy Keszler József Az Újság10 hasábjain „megjósolta” -, hanem sok bíráló szót is. Ezen kritikák egyik fő ellenérve az Ördög alakja körül koncentrálódott. A sokszor erőszakos és még többször gúnyos Ördög helyett maga Keszler is sokkal hízelgőbb, kedvesebb alakot szeretett volna látni. Kacziány Géza a főszereplő szimbolikusnak tűnő alakjáról kimutatta, hogy az, ami körbeveszi, álszimbolizmus, s hogy valójában nagy irodalmi rokonaitól - pl. Goethe Faust alakjától - egyénisége nagyon messze áll, mivel lényege semmi más, csak a viccelés, szójáték- és paradoxon-gyártás. Mindössze egyetlen ponton vélt goethei vonásokat felfedezni benne, mégpedig annak a jelenetnek az Ördögében, amelyik Jolánt és Jánost érzéki beszéddel akarja rábeszélni a házasságtörésre a késő alkony homályában.11 Az Ördög alakjának szimbolizmusáról Rajka László már jóval árnyaltabban nyilatkozott, ő kétféle Ördögöt vélt felfedezni a vígjátékban, a szimbolikusát és a humorosat. A szimbolista Ördögöt épp azokban a jelenetekben (I. felv. 7. és 14. jelenet), amelyekben Kacziány a goethei vonásokat érezte. A humoros Ördögről viszont Rajka kimondta, hogy nem új alak az irodalomban, mert Arago és Vermond Az ördög naplója című 1843-ban keletkezett - és a magyar színpadokon az 1860-70-es években játszott - darabjában már felbukkant. Mások viszont úgy látták, hogy az Ördög alakjában semmi ördögi sincs12, ellenkezőleg, ő állítja vissza a szereplők viszonyrendszerében az eredeti rendet azzal, hogy régi szerelmeseket boronái össze. A szereppel kapcsolatban a legérdekesebb okfejtést Ratkovszky alkotta meg. Szerinte szinte jelenetről jele364