Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Veress Miklós: Mindenért egészen

írni a Rué Bude kis padlásszobájában, három éven át. A porleányról, ki folyvást változott, ezt jegyzi föl:

„ mord hőseim mögötte méltó bámulattal bámulhattak össze, ha közöttük büszkén, emelt fővel tovasietett - mert lelke, a lelke, az soha nem változott, hasonlóképp hűsége

Árulkodó szavak ezek, különösen azok után, ahogy először - és majdnem utoljára - fölemlegeti a neveket, vagabundos mámorban:

,Egy Kutynyánszky Liza nevű lengyel nőbe voltam szerelmes, majd Germaine Joyeusebe, majd Odette Lacosteba, Levinson Lujzába,

Manón De Chambartba, Marie Trépinardba, s a legszebbe, a szép kalapvarró lányba,

Orosz Annába és annak húgába és emlékezetből Leveszy Pannába,

legtöbbjükbe, sajna, egészen hiába.”

Hogyha hozzávesszük: mindez az Oda Európához című négyrészes versében — a moszkvai Kuznyecki Mosztot idéző költemény társverse az előbbi szempontból, hiszen Ljubácska név szerint is megjelenik benne - a kontrasztok ellenére is megtalálhatjuk az illyési nő-szeretet egyik jellemző kifejeződését.

,JL,eányok, ifjú leányok,

más és más hangsúllyal mosolygók,

ti nyitottatok titkos ajtót,

amelyen át beléptem

és megszerethettem hazátok.

Köszönöm, hogy anyámén kívül más nyelven is dadogni sírni és megint bízni a szóba megtanítottatok ti gyermekkoromat sokszorozva. ”

A személyesnek és a közösséginek ez a - furcsa mód de természetesen „internacionalista” - megfogalmazása már az örök Illyést idézi: a nők mögött, vagy, pontosabban: a nőkben, ott az anya. Az anya pedig azt a nyelvet jelenti, melyen ír a költő. Az a nemzeti poéta, aki már joggal büszke lehet arra évtizeddel később, hogy koszorút helyezhessen el a sokszor megalázott, legyalázott, sebeiben vonagló magyar nyelvre így:

„szólni tudó más népek előtt is: nem léphet föl oly ünnepi polcra,

348