Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Pusztay János: Szibériai napló
nálunk tapasztaltnál lényegesen erősebb, szinte misztikus családi kötelék egyértelműen meghatározta sorsát. Az 1980-as évek második felében, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a nyugat-szibériai Belojarszkiban létrehozott egy nyelvi-népi’ajzi kutatóintézetet, amelynek hosszú időn át szellemi és adminisztratív értelemben is igazgatója volt, majd akkor még nem sejtett halála előtt nem sokkal csak a tudományos igazgatóságot tartotta meg. Önfeláldozó módon, szinte második Reguly Antalként gyűjtötte nyelvileg legközelebbi rokonaink hagyományait magnón, majd egyre inkább videón; rendszerezte, katalogizálta az anyagokat. Emellett a helyi értelmiség ilyen munkára vállalkozó tagjait megtanította az anyaggyűjtés fortélyaira, elsajátíttatta velük a nyelvi lejegyzés tudományát. Az emberfeletti munka felőrölte, s talán ezért vágyott a Kazim folyó istennője birodalmába, 2002-ben önszántából vett búcsút földi életétől. Hatalmas örökségét 2002 novemberében és decemberében mérte fel és készített róla másolatot egy három tagú magyar szakembercsoport, s most majd megkezdődik a hivatalos szervek huzavonája, hogy vagy az eredeti vagy a másolat Magyarországra keiúilhessen. Az előbb már idézett Jurij Vella versben búcsúzott tőle: ÉVA BÚCSÚDALA a kitűnő néprajzkutatónak, Schmidt Évának Kedves kakukkom, a ködön túl miről kakukkolsz? Darumadár, a folyón túl miről krúgatsz? És ti, hattyúk, magatokkal kit hívtok? Csak tán nem engem ? A ködben is megkeresem nyomodat én. Félrehajítom ezüstös álmaim. És könnyedén, földi harmattól érintetlen, megkönnyebbülten kitárom szárnyam, búcsúzom tőled... Kakukkolt nekem a kakukk sok-sok éven át - rászedett. Csoda-hattyúk idézték sorsomat - elkerülte fülemet. Vészmadár-károgásukat immár magammal viszem... 237
