Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Pusztay János: Szibériai napló

hoz- és iskolaközpont szerepet betöltő faluba, Krasznojeba is. A település mintegy 40 kilométerre terül el Narjan-Martól, de más közlekedési lehetőség nem lévén, repülővel utaztunk, a híres AN 2-vel. Ez a kb. tízszemélyes, duplaszárnyú repülő a világ állítólag legbiztonságosabb repülő alkalmatossága, de azért nem ülnék bele szívesen még egyszer. A hullámvasút hozzá képest egy teljesen sík terepen mozgó járgány.

Krasznojéban egy idős pedagógus házaspárnál szállásoltak el, egyikük komi, másikuk nyenyec volt. Házuk egyike volt a falu fából készült, akkori és ottani körülmények között korszerűnek mondható egyenházainak. A bejárati folyosón jobbra nyíltak az olyan kiszolgáló helyiségek, mint a kamra, a — természetesen víz nélküli - guggolós WC stb. Ezek fűtetlenek voltak. A lakórész központjában a konyha és a kemence állt - ez melegítette be a konyhán kívül a két szobát is. Hogy az öregekét mennyire, azt nem tudom, de az enyémben nem volt plusz négy foknál sohasem melegebb - igaz, csak éjszakánként tartózkodtam benne, akkor is valóban nagyon meleg takarók alatt.

Egyik este a néni elment látogatóba, s az öreg tanító bácsival maradtunk kettesben, aki igazi északi lakomát kívánt rendezni. Kiment a fagyasztóba (azaz a fűtetlen kamrába) - a hőmérséklet odakint mínusz 40 fok alatt volt, s a kamrában sem lehetett sokkal melegebb -, onnan behozott a konyhába egy sötétvörös szikladarabot meg egy szekercét. Aztán az asztalra teremtett egy kancsó sűrű állagú mélyvörös folyadékot, egy üvegben viszont teljesen áttetsző italt, valamint sót és hagymát. A szikladarabról hamarosan kiderült, hogy fagyott nyers rénszarvashús, a sűrű folyadék rénszarvasvér, az áttetsző pedig tisztaszesz. A többit ismertem korábbról.

A ceremónia azzal kezdődött, hogy egy pohárba vért töltött, amit meg kellett (volna) inni. Erősködött, hogy tele van a szervezetnek hasznos tápanyaggal, amit én készséggel el is hittem neki, de a vérivástól mégiscsak elálltam. O kihörpintette a maga poharát, s nekiállt a sziklafaragásnak. Ez volt a pattintott húskorszak - a fagyott hústömbből körömnyi kis darabok váltak le minden fejszecsapás után. Azt nem úszhattam meg, hogy ezeket a kis darabokat ne mártogassam bele a vérbe, de a biztonság kedvéért jó sok hagymát vettem be mellé, s így a hidegen és a hagymán kívül mást nem is nagyon éreztem. Aztán amikor meg kellett húzni a szpirtet, azaz a 96%-os alkoholt, már nem a nyershús volt a legnagyobb gondom, hanem az, kigyulladok-e. Hát ezt sokáig nem lehetett folytatni. Csak azért nem maradtam éhes, mert a néni, mielőtt elment volna, „kétszersült” halat készített - tudniillik elfelejtette kivenni a kemencéből, így aztán olyan száraz és kemény lett a hal, mint a biszkvit.

Ez a kaland sem vette el a kedvemet attól, hogy majd a szamojéd nyelvekkel foglalkozzam.

Szolováréknál már nem okozott gondot a nyershúsevés. Nem mondom, hogy elcserélném az áfonyalekváros-túrós palacsintával (a szombathelyi Pannónia étteremben kapható ez a találmányom), de szinte úgy ettem, mintha szeretném.

235