Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon
- Na akkor mutassa, kedves barátom a masinát! Az író ráteszi az asztalra és előzékenyen felnyitja.- Jé, magának ez van?- Gyenge jószág - állapítja meg a nej.- Miért?- Ismerem ezt a gépet. Én nem akarom magát megbántani, de nagyon gyenge gépe van. Mennyiért vette?- Ezerhatszázért, még ötvenegyben.- Becsapták. A csöpp Albert szeme derűsen csillog az íróra. Ezt a drága mamlaszt be lehet csapni.- Mi baja?- Eltörött az ó-betűkar. Albert papírt dug a gépbe. Működteti, aztán megismétli borízű, mámoros hangon:- Becsapták.- Tudom. Épp eleget mérgelődök vele.- Miért nem adja el? Micsoda?- Mert sokat gépelek.- Mért nem kölcsönöz akkor egy jó masinát? Ez az Albert mindenképpen hazabeszél.- Mert nagyon sokat gépelek.- Mit gépel? Hogy mondja neki?- Regényt, színdarabot, verset, elbeszélést, tanulmányt... Albert szeme mosolytól kerekedik. Kedélyesen rekedt a hangja.- Maga ír?- Most mondja! Bruhaház a ruhaház.- Hát nem csodálatos? Én is írok!- Elég baj az magának. Albert elandalodik.- A nyomok a pitlihez vezetnek. Ez az egyetlen megjelent regényem címe. Az író emlékszik rá. Hosszú sorok a kirakatban egymás fölött-alatt: zöldborítós könyvek, rajtuk piros cipőnyomok és egy nagy kékszínű pitli. Albert Béla mint retikül- kereskedő valamikor ezerkilencszáznegyvenben nem éppen szerencsés üzleti érzékkel növelte volna a jövedelmét, kapósak lévén a detektív-történetek. De melléfogott. Heteken át lassan porosodva sorakoztak a könyvek a saját meg az ismerős kereskedők kirakatában anélkül, hogy észrevehetően csökkent volna a számuk. Bruhaház a ruhaház.- ír-e még, Albert úr?- Már nem. Sokáig írtam, írogattam, dehát tudja, hogy van. Kihez forduljon az ember a kézirattal? Annak idején ismertem a Heltai Jenőt...- Kell annál jobb ismerős? 16
