Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Benkő Attila: Téli esték
L És a pénz, amit előbb a víztartály alá, aztán a szellőzőcsőbe dugtál? M Ott semmit sem ért. L (szünet) Mire is emlékszem? A német katonákra, akiket az udvaron agyonlőttek? Vagy amit erről meséltél? M „A bácsiknak már semmi se fáj, de ne vedd el a családi fényképeket tőlük.” L Amik szanaszét hevertek. (szünet) De nemsokára az utcán is sétálhattunk. M Szépen felöltöztettelek... L Te meg cipőpasztával kented be az arcodat. S egy fekete kendőt kötöttél a fejedre. M Fiatalasszony voltam. Nem akartam úgy járni, mint a szegény Margitka. L Es megtanítottál oroszul köszönni. M Minden orosznak köszöntél. L (halkabban) Vagy éppen egy csuvasnak... (hangosabban) Cukrot is szereztem. M Jött egy nagydarab katonanő. Köpenye a csizma szárát ver- deste. L (gyerekhangon) „Drásztutyi!” M Megállt, rád nézett, aztán fölkapott. L Megrémültem. M A szeméből dűlt a könny, úgy ölelgetett. Aztán tölcsért csavart újságpapírból, és egy marék kockacukrot vett elő a zsebéből. L (halkabban) „Szpászíva”. M Nagyon megsajnáltam. L Szép jelenet, csak nem hasonlít a későbbi plakátokra. Azokon egy mosolygós katona kenyeret ad a rongyos, de vidám kisgyereknek. M Sose voltál rongyos. L Te nyitottál ki először. Még a városparancsnok is megdicsért érte. Aztán hazaszökött az édesapám. M Még borotválkozott, mikor a pokrócát ölelgetni kezdted. L De egy másik katonanő, nagy keblén sok kitüntetéssel, magával akarta vinni a falujába. M Mert azzal is bolondozott a boltban. (benéz az ügyeletes doktornő) U Nincs panasz? Minden rendben? Jól van a mama? L Köszönjük. (A doktornő eltűnik) L Későre jár, mennem kell. (Feláll, a kabátjába bújik) Ne félj, már nem lőnek. M Ellopnak. L Kik? A bárisnyák? Vagy a cselédlányok? M A legrosszabbkor mész el... L De a legjobbkor jövök vissza. Gondolj a nyári kertre. (Integetve kimegy. Csönd. Jajkiáltás valahonnan) M Nem tehetek róla! (Jaj- kiáltások) Elég volt! (fejére húzza a pokrócot) Én nem tehetek róla! (kidugja a fejét, az üres ágyra pillant, aztán mintha a fiának mondaná) Úgyse tudtak volna rajta segíteni. (szünet) Aranyos kecskegidám. Úgy szerettem, mint a legjobb pajtásomat, (felemeli a bal kezét, majd leejti) Leanderek virágoztak az udvaron... Vigyázz, mondták a papáék, nehogy a gida letépdesse a levelüket, mert az mérgező. De ő olyan erős lett, hogy el tudott húzni... (Benéz J nővér) J A mesének vége, most már aludjon. (Félsötétben) 152
