Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Kilián László: Bevezetés (Igenkönyv)
zása helyett a viszonzott szeretet. Szerettél már az Igenen kívül? Szerettél már valakit, aki a viszontszeretettel adósod maradt? így szerette az Isten a zsoltárok eló'tt az embert, a világot. Eredendő fordulat. A csecsemő visszamosolyog az édesanyjára. Ez a zsoltárok felemelő Igenje. Más Igen ez, mint ami előtte volt. Mondhatnánk úgy is: a himnuszok Igenje. A százötven dávidi és másnak tulajdonított ének, lanttal/hárfával kísért dal három szinten beszél Istenhez. Belső-Ázsiában, a biblia Istenének ismeretén kívül maradt népek pengetős hangszerrel kísért dalai is a zsoltárokhoz hasonlítanak, az eltéréseken túl ugyancsak három szintesek. Nyilván ennek megvannak a maga okai. A legalsó szint, az al(só)-világ régiója. A természetvallásokat, sámánhitet gyakorló tatár-közeli népek mágikus zenéje az éneklésben - a fura intonálás- ból eredően - több hang egyidejű megszólaltatása. Némelykor egyszerre akár háromé is. A legmélyebb amolyan többé kevésbé irányított ívelésű/hajlítású morgás. Ennek megfelel a zsoltárok sorában az átokzsoltárok csoportja. Keserű, zaklatott énekes kéri a Mennyei Atyát, hogy ellenségeit válogatott módon büntesse meg, álljon bosszút a rajta esett sérelemért. Ezek markánsabbjait a Biblia korához képest egészen a közelmúltban törölték a zsoltárokból. Az átkokból így is maradtak. íme a régiség két arca. Az archaikus, ami szikárságával, félelem-közeli, rejtelmes és talán elrettentésnek szánt alapállásával a moralitás és a sajátos értelemben vett szakralitás keretein belül akar maradni. A másik archaizmus inkább rusztikus. Sőt, durva. A közösség bátorítását kétségkívül célzó, mégis sötét és nehezen kordában tartható indulatok elengedése. Pedig, aki átkot mond, magának is árt. Az európaiaknál is legénekeltebbnek ható szólam ebben a belső-ázsiai egyszemélyes kórusban a második, vagyis az evilági (földi). Ennek zsoltár-párjaként is felfogható a panaszkodó vagy könyörgő fajtájú téma-elemekben bővelkedő daltípus. A dalnok az Isten kegyelmére, együttérzésére és sajnálatára számít kínjainak, gyötrelmeinek és másoktól elszenvedett megaláztatásainak érzékletes és szemléletes, így költői megjelenítésével. A társadalmi problémákkal és a pszichológiai értelemben vett életbajokkal megragadott evilágiság a zsoltárok jellegzetessége. A távoli dalnokok viszont a verbalizmusnál mélyebb hatásra építenek, a tudatalattira, az ösztönökre és az érzelmekre kívánják bízni magukat, valamint hallgatóságukat. A harmadik szint az Ázsia mélyén szétfutó puszták énekesei között máig felcsendülő dalokban, az egészen magas - fütyüléshez hasonlítható - ember- madártrilla. A legvalóságtúlibb benyomást ez kelti a hallgatókban. Ez a felső világ hangja. Aki először hallja, távol az előadásmód hazájától, ugyanúgy érzékelheti ezt, mint akinek mindennapos, vagyis kultúrájából fakadó élménye. A trillák páijai a zsoltárokban a dicshimnuszok, amelyek Isten nagyságát, hatalmát, irgalmasságát, erejét és bölcsességét hozsannázzák. Miként a pusztai daloknál, úgy az egyes zsoltárokban is keveredve, együtt és egyszerre (egy egységen belül) jelennek meg a szintek; az alsó/átokteli, a földi/panaszkodó és a felső/dicsőítő. A belső-ázsiai szál formailag, megszólaltatásban látszik kinyilvánítani a maga misztérium-játékos, szimultaneitásra hajazó hármasságát. A zsoltárok a közlendőikkel, lírai képeikkel, amelyek kö126
