Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Varga Virág: Testkönyv
(kísérleti szöveg) 1. Széttörni a szövegtestet, talán az volna jó. Tükör vagy ablaküveg, törj darabokra, törd darabokra. Most próbáld összerakni, az inak szoros rendje bomoljon, s lihegjen az értelem utáni vágy helyett a rendetlenség. És ha nincs összeolvadás, ahol két szöveg-test egybeolvad, csupán az ó'rület teremt egyezést, hát bomoljon a szöveg. Ott látom én végül minden szöveg alján, ami csak befelé mutat, önmaga felé, és az olvasó-szerzó't, aki megint csak befele néz, nem kifele. De ahogy látom öltét, az csupán belsó' tapasztalat, s hogyan tudnám a Láthatatlant megérinteni? 2. Keresem azt, amiró'l csak belülről tudok. Az írás tudósít arról, ami bent, az kint is. Ez az esztétikai élvezet. Hasítsd fel, sebesülj, talán eljön érted a legszebb Vőlegény. O ír mindent újra, 0, aki felékesíteni az elmúlás jelével várja a Mátkát. O a végső szerző, aki tudja, mit jelent átformálni, lecsupaszítani. Szeretem azt, aki nem hagy cserben. 3. Zúzd szét a testet, zúzd szét, ez lenne a Láthatatlan igazi láthatóvá tétele. Öld meg, hogy haljon vele a vágy is. Bontsd meg a rendet, hogy helyre álljon az egyensúly. Hasítsd le magadat a szöveg világáról, testesülj meg és dolgozz. 4. Vágd fel a szöveget. Mi van túl minden narratív struktúrán? A hús szintaxisa, a vérerek pumpáló ritmusa, ez a test valódi poétikája. 5. Talán eggyé forrna össze a test újra, ha eljönne a Vőlegény. Összerakni mindent utoljára, mielőtt újraszerkeszt. Törjön a tükör, törd darabokra, törj darabokra, s szűnjön vele a képmás, a test káprázata. A mű hiánya, az volna jó. Nem is a mű hiánya, az eltűnés művészete, nem is az eltűnésé, hanem az eltüntetésé. Ha minden aktus, írás erőszak, törjön a tükör. S e megszegés által teszek erőszakot azon, amely maga is az. Mert a test hazug, vagy túlságosan is igaz, hiába csak hús, vagy talán azért. Kóbor áram a sorok között, még felvillan: felvillan, végképp kihunyni. Elbeszélni tehát annyi, mint távol lenni, s mégis a szöveg terében. így belépve belülről ásod alá. Törjön csak a varázs. (A Másik létéhez mi közöm?) 6. Tudom, be kellene szüntetnem az elbeszélést, hogy más valaki visszanyerhesse önazonosságát. Identifikáció az elbeszélés berekesztésével. Legyen: hulljon szét ezeregy éjszaka és szilánkjai szántsák fel a felszínt, hogy a felnyitott testet csak a rendetlenség tartsa össze, a nagy szöveg-összetartó erő. Rendben, játsszunk kegyetlen színházat. Táncolj, táncolj. Gyere Vőlegény, te tapasztalt szerető, akinek egy nap ezeregy éjszakája sem elég, hogy Mátkáidat magadhoz fogadd. Mutasd meg, mit tud még nyújtani, mire képes a nyelv, írjunk, te fogod a toliam. No lám, volt kedvesem vödül fogad. Rokonszenv a hasonlóság iránt: ő is grafomán, de gyűlöl értelmezni, akárcsak Te. (Mikor lesz már a történetnek vége?) 7. Leválni a szakrálisról, tagadni a Vőlegényt is, mert miféle hermeneutikai kör tudna engem újraírni? Csak a test-művészet. Vérerek tartályát, törd darabokra, törj darabokra, megtalálni és megsemmisíteni a forrást, a Láthatatlan valószerűségét, ahol rejtetten hely lehetett a Másik számára. 8. A szöveg-test széttördeléséről jobban tudok írni a testre, mint annak teljességéről. De ez nem lenne már önmaga is a teljesség iránti monomániás vágy? Kiszámolni a rovátkákat, a test nagykorúságára törekedni, kiszá112
