Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
Kika: - Én! Én aztán nem! Gogi: - Hát ez csak természetes. És még ki? Kika: - Akarsz egy nőt? Gogi felnevet, mert újra eszébe jut a kérdés, amelyet régebben Kikának tettek fel. Gogi nevetésére feléjük fordul Dzsambul, arcáról lerí, hogy ingerli a nevetés. Először Gogira pillant, majd Kikára, aki úgy tesz, mintha egy szót sem váltott volna Gogival, és gyorsan odébb áll. Gogi így már csak egymagában nevet tovább. Mikor Gogi megérti mi is történt, még hangosabban kezd hahotázni. Már a betegek is őt figyelik, de Gogi nem tudja abbahagyni, szabályszerűen fuldok- lik a nevetéstől, arcán könnyek csorognak. Nagy iiggyel-bajjal leül, s a padlón kezd fetrengeni. Amint Gigla meglátja ezt, elszalad Datoért. Dato hamarosan már Gogi mellett guggol, ám ő még így sem képes abbahagyni a testét-lelkét rázó nevetést. Dato a vállára teszi a kezét, s mikor úgy érzi, Gogi valamelyest megnyugodott, megkérdezi: Dato: - Mi vidított tol ennyire? Gogi kissé magához térve válaszolja: Gogi: - Most értettem csak meg, hol is vagyok... Dato: - Háát, elég lassú a felfogásod... Békés éjszaka. A hold elbújik egy felhő mögé. Az elmegyógyintézetnek egyedül csak egy ablakában ég a lámpa, Goginál, aki helyettesével a diverziós terven dolgozik. Az ebédlőben vagyunk. Dato és Gogi ülnek, ebédelnek. Az asztalon rántottleves- féle és egy darab rozskenyér. A kenyér mintha nedves lenne, hozzáragad az ember kezéhez. Hallgatagon ülnek. A csendet Dato töri meg. Dato: - Gogi, van fegyvered? Gogi: - Nincs. Dato: - Kérd meg a tieidet, hozzanak neked. Gogi: - Minek? Dato: - Sok a vad az erdőben... nincs mit enni adnunk a betegeknek... Gogi: - Hát persze! Hogy ez még nem jutott eszembe! Dato: - Ne felejtsd el, jó? Belép Gigla. Amint Dato meglátja, feláll, odamegy hozzá, majd szó nélkül kimennek az ebédlőből. Gogi megeszi a kenyerét, aztán nagy nehezen, mankójára támaszkodva barangolni indul. Az ápoltak kóvályognak mint a beteg legyek, vagy a szokott helyükön alszanak. Am a ,jMadárijesztö” csak nem fér a bőrébe. Mikor meglát valakit azok közül, akik korábban már reagáltak a farkasos álarcra, átváltozik. „Áldozatát” maga elé engedi, előrántja ruhája alól a maszkot, felteszi, gyorsan „áldozata” után ered, és megérinti annak vállát. Az „áldozat” unottan megfordul, egy pillanatra csak áll és bambán néz, majd lassan elmegy a zavart és elkedvetlenedett „Madárijesztő” mellett. Goginak megesik rajta a szíve, odamegy hozzá, a ,.Madárijesztő” pedig rögtön átalakul. Minden úgy történik mint az előbb, csak most Gogi úgy tesz, mintha félne a farkastól. A ,Madárijesztő” a hetedik mennyországban érzi magát, örömében még ugrik is egyet. Ám hamar elfárad és leveszi maszkját. Kezével megtörli verítékes arcát, és boldog mosollyal megérinti Gogit, mintha csak megdicsérné. Goginak az eszébe villan: 1045
