Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Határ Győző: Templum
maga sem tudta, min kesereg s hol az az üröm, amely örömét megrontja. Valami Magas Tetszésével nem találkozott. De mi? Örök igazság, hogy amilyen könnyű a királynak nem-tetszeni, olyan nehéz a királynak tetszeni fejét vakarva nézdelődött rajta haszontalannak találta a tömérdekségét, üresedte a tátongását sivárnak a táblázatos márványmezőket, tartalmatlannak a mennyezet- freskók Megnyitott rengeteg Egét ízetlennek az áldozati oltár alighasznált vércsatornáit, idétlennek a ta- bernákulum ki-be csapkodó aranyajtaját a huhogó huzatban, lakatlannak az altemplom hosszú sor feketén tátongó kriptaüregét- mit keresnek itt százával ezek a lefejezetlen Fejek, a lenyakazatlan mártírok, ez a megannyi kikorbácsolatlan flagelláns, a megannyi megkísértetlen sivatagi anakoréta? Ördög és Pokol - dohogott a Nagyúr - hát se Ördög, se Pokol? Világvégevárók rémlátásaiból egy csipetnyi, de legalább egy uncia kí- sértetjárás a trifóriumon környöskörül, annyi se?! tornyok, tornyok: már megint. Irányulások „toronyiránt”? Sehol. Ott ül mind rendben-sorjában, lógázva szétterpesztett lábbal a tetőgerincen egy se, meg se kondul. Hangtalan harangtalanság a hosszan kitartott orgonabúgással a megbízott légyraj: egy légy se zümmögött kongott a templumóriás, a hat sor kápolnakoszorú, a hat hodály sekrestye, kerengők, gádorok, kongott a betöltetlen űrtől a süketülésig addig járta a templumóriást, amíg bele nem fáradt a látásába addig nyomogatta-nyomorgatta nyomógombjait, addig nézte fellövellő stílusváltogatásait, amíg kinézte magát rajta és az egész mindenséget kiállhatat- lannak találta- A mindenségét, fékomadta! - morzsolgatta a fogai közt - a fene ezt a kupola-buborékolást, toronyáradat felszökellését: Lebontani nem bonthatom: Uralkodásunk Történetén ez volna a Makula. Udvarunk fényén a Csorba. Valami hiányzik belőle, annyi szent s hogy mi az a valami, azt más nem mondhatja meg, csak akinek a fejéből a templum kipattant. S ez magam vagyok teljes esztendeig törte a fejét, mi zördög lehet az, ami az ő eget-földet magába foglaló, minden templomokat felülmúló Megatemplumában nincs és pusztába-kiáltó hiánya eltölti minden szegelletét egy ködös-esős hajnalon aztán, amikor a borsóleves-ködben alig találta a gyertyát, amely ágyánál virrasztott, felriadt és fokonként ocsúdva motoszká- lásra eszmélt. Kereste, hol s mi az; mert lám: valami ott motoszkált elméjében. Felserkent, köntöst kanyarintott magára és papucsában, azon-csoszogva - elindult, mint aki rájött valamire, amit eleddig sejteni sem sejtett s most e sejtelemtől sürgős dolga támadt kivágta scriptoriumának ajtaját:- Hé! Bikfic! Üstöllést! Vélumodat, írószerszámodat vedd elő - Horkanva ébredt ügyeletes amanuenzisze, amint oldalba kólintotta (ő maga írni nem tudott, a fejedelem rangján alulinak tartotta volna, mint aki megengedheti, hogy titoknok-hadat tartson-etessen); majd asztalhoz parancsolta és nagy-titokzatoskodva a fülébe súgott valamit. Az író-cseléd írópultjához állt, nagy árkus pergamentet terített szét az asztal magas lapályán, tintába 107
