Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Kálnay Adél: Hamvadó idő; Formálja alakom az idő (versek) Láthatatlan szál; A bölcsőtől a bölcsességig

éppen soronkövetkezőt. Villámgyorsan dolgozott. Örökké festékes köténye, zilált, fésületlen ősz haja lenyűgözött. Annyira más volt, mint mi mindannyian. A fogai között négy-öt ecsetet is tartott egyszerre, s ha elfáradt, leült pianínója elé és játszani kezdett. Sokat mesélt nekem a képekről, a festőkről, a festékekről, s minden egyébről. Érdekes dolgokat mondott. Volt amit értettem, volt amit nem, de ez nem zavart egyáltalán. Szavait úgy gyűjtöttem, ahogy vadvirágot vagy köveket gyűjt az ember. Nem ismeri ugyan mindet, mégis együtt szépek, együtt adnak valami többet annál, mintha külön-külön lennének.

Bizonyára megkéi'dezhettem tőle, hogy saját képeket miért nem készít, mert egyszer előhúzott a szekrény mögül egy poros vásznat. Olyasmit mondott, hogy ez az egyetlen kép, amit magától készített, mert nem tud ő másként festeni, csak ha másol, akkor megy neki. Valóban, egyáltalán nem volt olyan szép, mint amiket eddig láttam. A képen egy öregember ült egy ajtó előtt a küszöbön, térdei között egy majdnem kész bölcsőt tartott. Azt faragta. Barna volt az egész, úgy emlékszem minden beleveszett ebbe a barnaságba, csupán a mélyen barázdált arcot, a göcsörtös, fagyökérhez hasonlító kezet, s a bölcsőt világította meg valami ki tudja honnan jövő fény.

Persze az is lehet, hogy nem így volt. Hogy nem volt ott semmilyen fény, csak emlékezetem múltba világító lámpása kereste meg így ezt a gyerekkoromban kapott s értelmet mostanra nyert üzenetet a kezdetről, a végről, s az útról, amin nem mindegy, hogyan megyünk végig. Hogy a bölcsőtől nem máshová, nem akárhová, hanem pontosan a bölcsességhez érkezzünk meg egy napon.

105